2p

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

Az átlagnál jobban teljesítettek az elmúlt három, öt és tíz éves periódusban azon amerikai cégek, melyek vezére korábban teljesített katonai szolgálatot.

Igen, uram!

A Korn/Ferry International úgy találta, hogy a Standard & Poors 500 legnagyobb amerikai tőzsdei céget felsoroló listáján (S&P 500) 59 olyan szerepel, amelynek vezérigazgatója korábban tiszt volt. E cégek mindegyike kiemelkedő teljesítményt nyújtott, egyesek mintegy 20 százalékkal túlszárnyalták az átlagot - írja az MSNBC. A seregtől átigazolt menedzserek általában tovább is maradnak posztjukon. A katonai szolgálatot teljesítettek átlagosan 7,2, "civil" társaik pedig 4,6 évig maradnak egy helyen.

Az elemzők szerint a hadsereg gyakorlatias szemléletet plántál tagjaiba, amit aztán a civil életben, munkájuk során is hasznosítani tudnak. Hozzáteszik, hogy a korreláció nem tökéletes és nincs feltétlenül minden esetben ok-okozati összefüggés a vállalat teljesítménye és a vezérigazgató katonai kiképzése között, a vezetési stílusokról és hatékonyságról azonban sok minden kiolvasható az eredményekből.

A tanulmányból kiderül, hogy az ex-katonák hat olyan tulajdonsággal rendelkeznek, amelyeknek jó hasznát veszik az üzleti életben. Ezek: csapatmunka, szervezői készség, jó kommunikációs képesség, mások motiválásának képessége, etikusság, nagy teherbírás. "Noha nem gondoljuk úgy, hogy a katonai szolgálat elengedhetetlen ahhoz, hogy valaki jó vezérigazgató legyen, egyértelmű, hogy a kiképzés sokat segít az érvényesülésben" - összegezték a tanulmány eredményeit a szakemberek.

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!