
Howard Handler, a Virgin Mobile USA marketingigazgatója kifejtette, hogy havonta akár 75 perc ingyen beszélgetési időt is nyerhetnek az ügyfeleik, ha részt vesznek a programban, amelyre a vállalat honlapján lehet feliratkozni. Három különböző típusú reklám fogadását vállalhatják a fogyasztók: szöveges üzeneteket, videohirdetéseket valamint kérdőíveket. Ezek "díjazása" is eltér egymástól, hiszen például egy félperces videó szpot megtekintése ugyanúgy egy perc ingyen beszélgetési időt jelent, mint két szöveges üzenet fogadása. A kérdőívek esetében annyi ingyen percet kap az ügyfél, amennyi időt eltölt annak kitöltésével. A reklámok PC-ken vagy handseteken keresztül jutnak el a fogyasztókhoz.
A telefonálni vágyók vizsgáznak a reklámokból
Természetesen a hirdetések megtekintése önmagában nem elegendő az ingyen lebeszélhető percekért, a fogyasztóknak néhány kérdésre is válaszolniuk kell először a reklámra, majd a termékre vonatkozóan, amely a hirdetők számára lehetőséget nyújt, hogy potenciális vásárlóik szokásait mélyebben megismerjék. És mivel a válaszok elküldése mellett bizonyos alapvető információkat is meg kell adniuk az ügyfeleknek - mint például a korukat, nemüket, lakóhelyüket -, a későbbiekben ezeket felhasználva különböző célzott hirdetéseket is alkalmazhatnak majd a reklámozók.
Jól megnézik, kit reklámoznak
A június 14-én induló Sugar Mama program abban is speciális, hogy nem nyitott minden hirdető számára. Mivel a Virgin Mobile USA mintegy 4 milliós ügyfelbázisa döntő többségében 34 évesnél fiatalabb, ez nagyon vonzó lehetőség a legtöbb hirdető számára, de a mobilszolgáltató megválogatja a reklámozókat, amit jól példáz, hogy jelenleg is csak hárman vannak: a Microsoft Xbox, a Pepsi és a Truth dohányzásellenes kampány.