2p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Pozitív fordulatot vett a Motorola különös ügye Oroszországban. Miután mondvacsinált okokkal lefoglaltak több mint százezer mobiltelefont, és több tízezret megsemmisítettek, az orosz hatóságok most - egyértelmű magyarázat nélkül - visszaszolgáltatták azokat.

Az orosz hatóságok visszaadták azt a 117 519 - 15 millió dollár értékű - mobiltelefont, amelyet a moszkvai repülőtéren foglaltak le néhány hónappal ezelőtt. Az ügy sokak szerint a korrupt orosz bürokrácia szimbóluma lett - közli az International Herald Tribune.

A belügyminisztérium márciusban foglalta le a mobilokat, amelyre számos különböző magyarázatot adott, kezdve attól, hogy hamisítványokról van szó. Később azt közölte, hogy a telefonok csempészáruk, sőt azt is lehetett hallani, hogy az egészségre veszélyesek, majd végül azt állította a tárca, hogy azokat bizonyítékként használják egy korrupciós ügyben. A hatóságok a mostani lépésükkor sem adtak egyértelmű magyarázatot, így ugyanolyan homályban maradt az ügy, mint a kezdetén. Ron Garriques, a mobilcég ügyvezető igazgatóhelyettese közölte, hogy a Motorola a bejelentés után folytatja beruházásait az országban, amelyet a társaság lelassított az év túlnyomó részében.

49 991 Motorola-telefont meg is semmisítettek mondván, hogy azok ártalmasak az egészségre. A mobilgyártó ezt hiába cáfolta, nem tudta leállítani a telefonok elpusztítását. A vállalat oroszországi igazgatója, Szergej Kozlov közölte, a cég érdeke, hogy lecsillapodjon ez az ügy. Elmondta, hogy a Motorola nem vár kárpótlást a nagyjából kétmillió dollár értékben elpusztított telefonokért. Hozzátette: nem akarnak a jövőben az üggyel foglalkozni, és céljuk, hogy együttműködjenek az orosz hatóságokkal a hasonló incidensek elkerülése végett.

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!