A két vezető ténykedése alatt a világ harmadik legnagyobb élelmiszer kereskedő vállalata azzal a bejelentéssel sokkolta a befektetőket, miszerint közel 1 milliárd eurót sikkasztottak el a 2000 és 2002 közötti időszakban. A cég ezt követően hatalmas veszteséget szenvedett el, amely jelentős részéért a botrány keltette negatív hírverést okolták. Ennek ellenére korábban jelentős jutalmat kaptak a vezetők. Az utólag visszavont fizetésről az igazgatóság egyhangúlag döntött.
A határozatot azzal indokolták, hogy az igazgatósági bónuszokat az egy részvényre jutó bevétel alapján állapították meg. A könyvelési csalás miatt azonban a valós adatoknál magasabb összegre fizették a jutalmakat. Ezért most 9,4 millió eurótól kívánják megszabadítani az egykori vezérigazgatót és pénzügyi vezetőt.
Kapcsolódó anyagok
4,33 milliárd eurós veszteség a csaló cégnél
Az Ahold-botrány tovább dagad
Újabb személyi változások a botrányt követően
Visszavett igazgatói jutalmak
A korábban könyvelési botrányba keveredett holland kiskereskedelmi vállalat, az Ahold bejelentette, hogy vissza kívánják követelni egykori vezérigazgatójuk és pénzügyi vezetőjük jutalmait.