Milyen vonatok járnak Ferihegyre? Mi lesz a gyorsvasúttal?
Miért nem új vonatok járnak?
Igaz, ezzel együtt sem mérhetők az új vonatokhoz, azonban ezek átcsoportosítása a ferihegyi vonalra nem merült fel, mondta el korábban lapunk kérdésére Mosóczi László, a MÁV Start Zrt. vezérigazgatója. A dízel üzemű Siemens Desirók eleve kiesnek a jelöltek köréből, a Stadler Flirtöket és a Bombardier Talentokat pedig dunántúli szakaszokra vásárolták. Ráadásul utóbbiak befogadóképessége kicsi a legforgalmasabb elővárosi vonalnak számító Budapest-Szolnok szakaszhoz, s az állomásukként szolgáló Déli pályaudvarról csak harminc kilométeres menettel lehetne őket átállítani a Nyugati pályaudvarra, fogalmazott egyik MÁV-os forrásunk.
Az ígérgetett gyorsvasút
Kérdés, hogy addigra megvalósul-e már a többször beígért ferihegyi gyorsvasút. Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter 2005-ben még úgy nyilatkozott, hogy 2007-től már azzal lehet eljutni a repülőtérre, ebből azonban nem lett semmi.
A miniszter a ferihegyi állomás júliusi avatóján ismét megszólalt a kérdésben: elmondása szerint a gyorsvasút megépítésére akkor kerülhet sor, ha a repülőtér éves utasforgalma átlépi a tízmilliót. Ez a jelenlegi becslések szerint 2011-ben következik be. Az előbbiek tükrében azonban felettébb kérdéses, hogy ez mennyire tekinthető komolyan veendő céldátumnak.
Legutóbbi információk szerint a Ferihegy 2 és a Keleti pályaudvar között tervezett beruházás összköltsége negyvenmilliárd forint lenne, s ennek finanszírozásába nem csak az államnak és az önkormányzatnak, hanem a Budapest Airportnak és a légitársaságoknak is be kellene majd szállniuk, mondta el korábban Demszky Gábor főpolgármester. A költségeket kezdetben 3-4 ezer forintos jegyár fedezhetné, amihez a költségvetés támogatást adna. Így az utasok eleinte 1500 forintot fizetnének, később azonban - az állam kivonulásával - emelkedne a jegyár.
A több ezer forintos viteldíj láttán azonban a hírhedten árérzékeny magyar utazó kétszer is meggondolná, hogy a gyorsvasutat vagy inkább a hasonló árfekvésű, de mégiscsak kényelmesebb taxit válassza, hangsúlyozzák a lapunk által megkérdezett szakértők. Így kérdéses, ki tudja-e termelni ilyen árfekvés mellett árát a gyorsvasút.
Korábban a fővárosi önkormányzat a hármas metró Ferihegyig tartó meghosszabbítását is felvetette. Végleges döntés a kérdésben még nincs, amit az is jelez, hogy a júliusi átadón Demszky Gábor mind a gyorsvasutat, mind a metróhosszabbítást megemlítette a jövőbeni fejlesztés lehetőségei között.
Túl nagy a tétMivel mindkét esetben hatalmas pénzeket megmozgató projektről van szó, félő, hogy a végső döntéskor a szakmai érveknél nagyobb súllyal esnek majd latba befolyásos befektetői csoportok érdekei. Ennek veszélye már csak azért is fennáll, mivel a beruházók ezen fejlesztésekhez komoly állami és uniós támogatásokat vehetnének igénybe.
Ráadásul - mint egyik forrásunk fogalmazott - egy látványos, de megtérülését tekintve erősen kétesélyes megaprojektet az aktuális kormány is jobban el tud majd adni a választók felé, mint a mostani összeköttetés szimpla fejlesztését.
Wéber BalázsMenedzsment Fórum