3p

Az MNB összesen 24 millió forint bírságot szabott ki a Raiffeisen Bankra a felügyeleti vizsgálata során feltárt nagy számú adatszolgáltatási, valamint az ügyletminősítéshez kapcsolódó szabályzati hiányosság miatt, s kötelezte a hitelintézetet a jogsértések megszüntetésére. A jegybank továbbra is kiemelt szigorral lép fel a pénzügyi intézmények esetleges adatszolgáltatási hiányosságai miatt, közölte a szervezet.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) célvizsgálat keretében – a 2016. december 31. és 2018. június 29. közötti időszakot áttekintve – ellenőrizte, hogy a Raiffeisen Bank Zrt. (Raiffeisen Bank) miként tesz eleget a kötelező intézményi adatszolgáltatásra vonatkozó jogszabályi és belső szabályozási előírásoknak. Ellenőrizte továbbá – egyebek közt az egyik társhatóság külön erre vonatkozó jelzése alapján is – a hitelintézet fedezetekre vonatkozó szerződéskötési, befogadási gyakorlatát is.

A jegybank eljárása során több, elsősorban az adatszolgáltatási rendszert és az ügyletminősítéshez kapcsolódó belső szabályozási gyakorlatot érintő problémát azonosított a banknál. Hiányosságokat tárt fel a tőkeszámítással, a kihelyezett hitel állomány alakulásával, a hitelkockázatokkal, valamint a teljesítő és nem teljesítő kitettségekkel összefüggő adatszolgáltatások körében. Emellett megállapította, hogy a bank a fedezetekre vonatkozó szerződéskötési, befogadási gyakorlata sem felelt meg maradéktalanul a jogszabályi előírásoknak, áll az MNB közleményében.

24 milliós büntetést szabtak ki
24 milliós büntetést szabtak ki

A megfelelő adatminőség és a jogszabályszerű adatszolgáltatás biztosítja, hogy a felügyeleti hatóság és maga a hitelintézet is valós képet kapjon a működési kockázatokról, s proaktívan kezelhesse a kockázatokat. A jegybank ezért – mint azt más piaci szereplőkkel kapcsolatos korábbi bírsághatározatai is jelzik – kiemelt szigorral lép fel a pénzügyi intézmények adatszolgáltatásra vonatkozó jogsértéseivel szemben.

Mindezek alapján a jegybank szerdán publikált határozatában 2018. szeptember 30-i teljesítési határidővel kötelezte a Raiffeisen Bankot a feltárt hiányosságok megszüntetésére. A jogsértések miatt az MNB összesen 24 millió forint felügyeleti bírságot is kiszabott a hitelintézetre. A bírságösszeg meghatározásakor a jegybank súlyosító körülményként vette figyelembe a feltárt számos jogsértés magas vagy jelentős kockázati besorolását. Enyhítő körülménynek számított, hogy a hiányosságoknak nem volt hatása az ügyfelekre, más piaci szereplőkre, valamint a hitelintézet számos problémát már a vizsgálat során kijavított, s végig együttműködő magatartást tanúsított.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!