<img height="1" width="1" style="display:none" src="https://www.facebook.com/tr?id=1446330315732208&amp;ev=PageView&amp;noscript=1">
15p

Ez a cikk Privátbankár.hu / Mfor.hu archív prémium tartalma, amelyet a publikálástól számított egy hónap után ingyenesen elolvashat.
Amennyiben első kézből szeretne ehhez hasonló egyedi, máshol nem olvasható, minőségi tartalomhoz hozzáférni, akár hirdetések nélkül, válasszon előfizetői csomagjaink közül!

Miért fontos egy közösségi finanszírozásban megjelenő, szurkolók által írt könyv egy angol (pontosabban: scouser) klubról, amelyik 30 év után végre bajnokságot nyert? Kit érdekel ez a szurkolókon kívül? Nos, a válasz az, hogy a Merseyball című könyv messze túlmutat egy hagyományos sportkönyvön, és az elmúlt évek legalaposabb, legjobb magyar szerzők által írt könyve, ami a futballban bekövetkezett tektonikus változásokról szól, a Liverpool példáján megmutatva, hogy mi az a forradalmi változás, amely a futballban most zajlik. Nem mellesleg mindeközben azt is  elolvashatjuk, hogy lehet egy évtized alatt egy csőd szélén álló vállalatot a világ legjobbjai közé emelni. Kritikai könyvismertető következik.

A recenziót egy vallomással kell kezdenem: közel 40 éve én magam is a Liverpool szurkolója vagyok, sőt, a könyvet jegyző öt szerzővel együtt én is a Vörös Fonat blog szerzője voltam fél évtizeden keresztül. Így elfogultságom kettős: mind a klub, mind a blog és szerzői közel állnak hozzám, hogy egy angolos understatmenttel indítsak. Nem utolsósorban pedig azért, mert a Merseyball közösségi kiadásban, a blog olvasóinak támogatásával jelenhetett meg, és lett maradéktalanul olyan, amilyennek szerzői megálmodták.

Egykori bloggertársaim szándékaik szerint olyan könyvet írtak, amely 360 fokos képet ígér a Liverpool elmúlt 10 évéről, de kimondva-kimondatlanul ennél többet is szerettek volna: bemutatni, hogyan is működik és hogyan FOG működni egy sikeres futballklub a 2020-as években. Vagyis nemcsak a vörösök szurkolói számára, de más csapatok és a futball mint komplex üzleti, szervezeti, társadalmi jelenség iránt érdeklődők számára is tartogatni kíván mondanivalót a Merseyball. 

A Merseyball kötetA Merseyball kötet

A könyv legnagyobb része éppen ezért nem is konkrét mérkőzések, szezonok vagy managerek taktikai bemutatásáról szól, hanem arról a közegről, szervezetről, annak üzleti, tudományos, vagy marketing oldaláról, amely lehetővé tette és teszi a Liverpool pályán nyújtott kimagasló teljesítményét. Így fontos részleteket tudunk meg a klub korábbi tulajdonosainak bemutatásán keresztül az amerikai major sportokat és az európai focit körülvevő üzleti környezetek, modellek és működésmódok közti különbségekről, lehetséges tulajdonosi szándékokról, a Liverpool jelenlegi tulajdonosainak Moneyball-stratégiájáról, az adatközpontú megközelítésről - alapvetően a fenntartható, de innovatív megközelítésről.

A könyv közérthetően magyarázza el a címadó Merseyball, vagyis a moneyball Liverpoolnál alkalmazott változatát. A Moneyball a Billy Beane által a baseballban először bemutatott, majd az FSG által a Red Sox baseballcsapatánál sikerrel alkalmazott adatalapú elemzési módszer, amely közel húsz éve azzal hozott újat a baseballban, hogy olyan adatok alapján választott ki és vásárolt meg játékosokat, amelyeket korábban egyáltalán nem figyeltek, nem tulajdonítottak nekik jelentőséget. Nem véletlen, hogy e klubok kezdték alkalmazni Beane és Peter Brand által kitalált módszert, a sabermetrics sajátos használatát: a kulcs a tulajdonos személye és korábbi életútja. John W. Henry, az FSG legnagyobb tulajdonosa ugyanis ugyanúgy a szójabab-piac adatainak elemzése révén alkotott saját matematikai modellt, amivel rendkívül sikeres befektetővé vált, ahogy mindezt bemutatja a könyv is. 

Ám nemcsak ezt, hanem a Liverpool elmúlt tíz évén keresztül azt is, hogyan változott ez az adatfeldolgozás és -értelmezés, és tolódott el az egyedi matematikai modellalkotás felé, a big data és a mesterséges intelligencia hogyan fejlesztheti tovább ezeket a modelleket.

A Merseyball nagy hangsúlyt helyez az átigazolások értékelésére, segítségül híva George Akerlof aszimmetrikus információra épülő tragacspiac-elméletét, valamint Paul Tomkins lapunkban is bemutatott futballinflációs modelljét is, melynek részeként a játékosok jelenlegi szintre hozott árát a könyvben Inflált Vételi Díjnak nevezik. A futballban ugyanis a játékosokat eladó klubok mindig határtalanul több információval rendelkeznek az eladandó játékosról, mint a vevőjelöltek, így minden olyan információ, adat vagy modell, amely segíti egy adott játékos valós értékét minél pontosabban megbecsülni, aranyat ér, mutat rá a könyv. És ez még inkább így lesz a big data korában.

A könyv komoly értékei közé tartoznak a különböző grafikonok, táblázatok és ábrák, amelyek többek közt bemutatják a klub elmúlt évtizedének minden eladott és megvásárolt játékosának árát és inflált vételi díját, a klub bevételeit és kiadásait, profitabilitását megmutató, a klub mérlegeit tízéves időtávban elemző adatsorokat. Ugyan egy picit zavaró, hogy a top6 angol klub bevételi struktúráját bemutató grafikonok közül kimaradt a Manchester Cityé, illetve a Manchester United adatai dollárban láthatóak, míg a másik négy klubé euróban. Itt talán jobb lett volna minden csapatot fontban mutatni, hiszen maguk  a klubok is fontban számolnak a mérlegeikben.

A grafikonok és statisztikai mutatók közül az egyik legérdekesebb a MIB-nek nevezett meccsenkénti inflált bértömeg, amely azt mutatja, hogy egy adott szezonban egy klub által a bérekre fizetett összeget osztjuk a klub által az adott szezonban lejátszott mérkőzésinek számával, akkor egy olyan mutatót kapunk, amely nagyon erős magyarázóerővel bír (logisztikus regresszióelemzése 90 százalék körül van)  a tekintetben, hogy egy klub képes-e a Bajnokok Ligája szereplést érő első négy hely egyikén végezni vagy sem. A blogoszféra innovatív erejét mutatja, hogy erről először bő négy éve írtak a szerzők a Vörös Fonaton...

A könyv számomra két legfontosabb erénye, hogy egyrészt megmutatja, hogyan lehet egy csőd szélén álló cégből röpke egy évtized alatt az adott piac egyik legjobb, értékét megsokszorozó cégévé válnia, ezzel pedig megmutatja, hogy lehet egy küszködő, félremenedzselt szervezetből a világ legjobban vezetett klubjává válni.

Éppen ezért kicsit furcsa, hogy a könyvön végighúzódó vezérfonál - a klub - korábbi és jelenlegi - tulajdonosainak hozzáállását, motivációit, működését megmutató részek, fejezetek - ellenére az UEFA pénzügyi szabályrendszerének, a híres-hírhedt FFP-nek a bemutatása egyoldalúra sikeredett. Holott annak idején a mostani tulajdonosok számára a klub egyik fő vonzereje - a klub relatív olcsósága mellett - a bevezetendő pénzügyi korlátozások voltak: valami hasonlóra számítottak, mint az amerikai major sportokban, ahol szigorúan szabályozzák a költekezéseket, a fizetéseket. A könyv leginkább arra koncentrál, hogy az FFP miatt új szereplők már csak nehezen vagy egyáltalán nem tudnak belépni a legnagyobb futballklubok közé, így nem képesek a Bajnokok Ligája húsosfazekához hozzáférni. Ebben természetesen van igazság, ám nem árt felidézni, hogy bő tíz évvel ezelőtt miért is vezette be az UEFA a Financial Fair Playt, hogy aztán arra is lássunk példát, hogy messze nem lehetetlen a legjobbak közé odaérni a bevezetett szigorítások ellenére sem.

Az ezredforduló és az utána következő évek elég sötétek voltak pénzügyi szempontból, az európai klubfutball egyáltalán nem volt stabil. A Leeds 2007-re ment csődbe és került az angol harmadosztályba a vissza nem fizetett kölcsönei miatt,  korábban pedig a Parma is hasonló sorsra jutott, pedig mindkét klub hazája és az európai klubfoci prominens szereplője volt, utóbbi UEFA kupagyőztes, többszörös olasz kupagyőztes volt a fizetésképtelenséget megelőző években, a Leeds pedig az UEFA kupában és a BL-ben is elődöntőig jutott, 1997 és 2001 között pedig a bajnokságban sosem végzett az ötödik helynél rosszabbul. A Parma tulajdonosának, a Parmalatnak a csődje , valamint a Leeds óriási kölcsönei azonban mindkét klubot kétvállra fektették. Az UEFA 2009-es jelentése szerint a 665 európai klub több mint fele veszteséges volt, ötödük pénzügyi veszélyben volt. Ez a helyzet hívta életre az FFP-t, vagyis egy valós gazdasági vészhelyzet több száz klubnál, köztük igen patinásoknál is. A Deloitte 2008-09-es évre vonatkozó jelentése szerint csak a Premier League 20 klubja abban a szezonban 3,1 milliárd fontos adósságot görgetett maga előtt. A West Ham 2005 és 2010 között 90 millió fontos kumulált veszteséget produkált. A Portsmouth 2010-ben 59 millió fonttal tartozott hitelezőinek, és pont arra a sorsra jutott, amit a könyvben a Liverpool lehetséges korabeli útjaként említettek a szerzők: 9 pont levonása, majd alacsonyabb osztályba sorolása követte a klub kizárását a Premier League-ből.

Ezeket a körülményeket nem szabad elfelejteni, amikor az FFP 2011-es bevezetését és közel egy évtizedes műkédését, hatását elemezzük. A status quo fenntartása, amit a Merseyball is hangsúlyoz, leginkább csak az utóbbi évek gyakorta hangoztatott kritikája (többnyire egyébként az FFP által sújtott "újgazdag" klubok, mint a Manchester City vagy a PSG és szurkolóik, szokták mondogatni), ám az FFP bevezetése előtt sokkal borúsabb volt a kép, mint látható. Ma már egy konszolidáltabb piacon - hála az FFP-nek - elő lehet jönni ilyen bírálattal.

Ám különös módon az egyébként kiváló Merseyball erre nem veszteget egy szót sem. Hogy még különösebb legyen a helyzet, amikor arról írnak a könyv 53. oldalán, hogy az FFP miatt rövid távon nincs esélye új szereplőnek megjelenni (kevésbé tehetős kluboknak nincs esélye kitörni jelenlegi státuszukból), holott maga a könyv által remekül bemutatott, és pont a következő fejezetben induló, az innováció - jogos - dicséretét zengő részek, a moneyball, az adattudományok, a modellezés, a szerzők által összefoglalóan (és találóan) Merseyballnak hívott koncepció a bizonyték arra, hogy röpke 10 év alatt egy csőd szélén álló klubból a világ legjobbja legyen. Persze, a Liverpool egy alvó óriás volt, de az innováció nem csak a Mersey-parti klubnál eredményezett ugrásszerű fejlődést. A Vörös Fonat maga mutatja meg, hogy a Liverpool jelenlegi BL-csoportjának egyik szereplője, a dán Midtjylland jutott a semmiből a dán bajnoki címek után a BL-be. (Ide tartozik, hogy a Rasmus Ankersen-Matthew Benham párosának másik projektje, a 2014 óta tulajdonolt Brentford is már a Premier League feljutás küszöbén mozog a korábbi harmadik-negyedik ligás klub. Matthew Benham a sportfogadásból szerezte jelentős vagyonát: nem meglepő módon fizikusként végzett Oxfordban, majd cégével a fogadási piac anomáliáit kutatta. Elemzésekkel igyekeztek megtalálni azokat a meccseket, amelyeket a fogadóirodák valamiért felül- vagy alulértékelnek, és nagy pénzekkel fogadtak a saját maguk által “megjelölt” eseményekre.) Más módon, taktikai innovációval, a csoport harmadik szereplője, az Atalanta tavaly BL-elődöntőt játszott és idén is továbbjutott csoportjából. De ironikus módon a Liverpool BL csoportjának harmadik szereplője, a holland Ajax is pont az innovációjáról híres, és bár ma már nem képes BL-t nyerni, de azért amellett, hogy stabil BL-szereplők, 2018-19-ben ők is elődöntőt játszottak. Nekem sokkal inkább úgy tűnik, hogy a BL lebonyolítási rendszere (ahol a topbajnokságok eleve 4 csapatot delegálnak a csoportkörbe) felelős azért, hogy kiugró sikereket nem tudnak elérni a pénzügyi értelemben vett kisebb klubok. 

Egy utolsó megjegyzés ehhez a témához: hogy a pénz önmagában már nem garancia a sikerre, azt pont a leggazdagabb angol klub, a Manchester United szereplése mutatja meg a legjobban: hiába tartozik hosszú évek óta pénzügyileg a leghatalmasabb három futballklub közé a világon, a pályán ez nem igazán mutatkozik meg. Pont azért, amit a könyv oly alaposan és plasztikusan mutat meg: sem szervezetileg, sem management-szempontból, sem taktikailag, sem tudományosan nem innovatív a klub. (Több más példát is lehetne hozni a leggazdagabb 20 klub közül: a Schalke kiesés ellen küzd, az Arsenal és a West Ham évek óta szürke középcsapat, kiugró eredmények nélkül. Miközben az RB Leipzig viszont szintén a semmiből, igaz, a mérhetetlenül gazdag Red Bull tulajdonosi hátterével, de nem korlátlan pénzpumpa segítségével (a Manchester Cityvel, a Chelseavel ellentétben a Lepzigbe nem öntötte nyakló nélkül a pénzt Red Bull, noha számos etikai és jogi aggály felmerül velük szemben is - most például az energiaitalt gyártó cég 100 millió eurós kölcsönét írta le, amit így nem kell visszafizetnie a Lipcsének -, ám Dietrich Mateschitz klubja harmadannyi bevétellel rendelkezik csak, mint a másik három előbb említett klub, mégis elődöntőt játszhatott a PSG-vel a BL-ben), hanem sokkal inkább innovatív üzleti és játékoskiválasztási és utánpótlás rendszerrel képes volt versenyképes klubot építeni. Lehet, hogy nem 2-3 év alatt, de egy évtizednyi tudatos és innovatív építkezéssel azért bőven lehet sikereket elérni ezen a piacon is. Ahogy a könyv olyan szépen bemutatja ezt a Liverpool példáján keresztül.

Szerintem a pénz szerepe mellett sokkal fontosabbá vált és válik még inkább a tudomány behatolása a futballba, valamint ennek megfelelően a szervezet felépítése, fejlesztése, az innováció beillesztése a vállalati kultúrába - mindaz, amiről maga a könyv szól.

Hogy - egy bizonyos szint fölött - mennyire nem igazán a pénz már a meghatározó, arra példa, hogy az FSG 2010 óta nettó (azaz az eladott és a megvett játékosok összegének különbsége) 242 millió fontot költött játékosokra, ami szezononként alig több mint 20 millió font. Kontextusba helyezve ez gyakorlatilag ugyanaz az összeg, amit az Everton és a West Ham United is elköltött nettóban. (Az alábbi listában a Real Madrid éppen csak megelőzi a Liverpoolt, ezzel is mutatva a pénznél már vannak fontosabb tényezők is.) Ennél 4 angol csapat is sokkal többet költött az elmúlt évtizedben: a két manchesteri klub milliárdos nettó (!!) költése példátlan, de a PSG is több mint dupláját költötte el.

Nettó költés a játékospiacon 2010 óta (Forrás: Transfermarkt.com)Nettó költés a játékospiacon 2010 óta (Forrás: Transfermarkt.com)

Hogy ez miként lehetséges, arra az FSG alapvető stratégiája a magyarázat, amit ugyan megemlítenek a szerzők, de talán a kelleténél kisebb hangsúllyal: a játékosok továbbértékesítési potenciálja. Ebből a perspektívából rögtön jobban magyarázható a kezdeti évek kapkodó vagy fejetlennek tűnő igazolásai, amelyek valóban kevéssé voltak konzisztensek futballszakmai szempontból (ennek okait hosszan és meggyőzően tárgyalja a könyv), ám még az aktuális rendszerbe, az aktuális manager elképzeléséhez nem illeszkedő játékosokat is szép összegekért volt képes továbbadni a klub, mert a megvásárlásuknál döntő szempont volt a resale value, azaz a továbbértékesítés lehetősége. Minden üzletember álma, hogy olyan vagyontárgyakat vásároljon, amelyek eladása esetén jóval több bevételt realizáljon, mint amennyibe kerül, illetve ha melléfog, keveset, vagy semennyit ne bukjon rajta. Ezt végig sikerült az FSG-nek elérnie, amit szintén szépen végigkövet a Merseyball.

Az elmúlt tíz év óriási változást hozott a futballról való gondolkodást, magyarázatokat, értelmezéseket illetően is. Míg öt-tíz éve az olyan lelkes érdeklődők, mint e sorok írója vagy a Vörös Fonat blog írói, különösebb matematikai vagy statisztikai tudás nélkül is elkezdhettek adatokat gyűjteni és elemezni, amelyekből értelmes és releváns értelmezéseket, a felszín alatt rejlő jelenségeket tudtak kibányászni, amelyeket sehol máshol nem lehetett megtalálni, mára már az elméleti fizikusok, matematikusok, statisztikusok, adatbányászok egész serege foglalkozik ezzel. 

A big data, a modernt adatelemzés, a mestersége intelligencia, a különböző tudományágak (benne a pszichológia, az orvostudomány, táplálkozástudomány, a meteorológia - amelyre szép példával szolgál a Merseyball a Liverpool új edzőközpontjának kialakítását bemutatva hogyan tervezték az edzőpályákat úgy, hogy szelek a a legkevésbé rontsák a gyakorlást) a használata azonban csak akkor vezet eredményre, ha a szervezeti struktúra, a vállalati kultúra is olyan, amelyben mindez központi jelentőségű, a management és a tulajdonosok is ilyen szemlélettel vezetik a céget. 

Más szóval:

az egész szervezetet át kell hatnia a tudományos szemléletnek.

Éppen ezért mindenkinek kötelező elolvasni, aki egy kicsit is szeretne képben lenni, mitől lehet a jövőben is sikeres egy futballklub. A Merseyball teljesíti ígéretét: kisebb-nagyobb hiányosságai vagy pontatlanságai ellenére is 360 fokos képet ad arról, hogy KELL működtetni egy modern futballklubot. Mindez öt - a szerkesztő Lukács Danival együtt hat - tulajdonképpen lelkes amatőr szurkoló (és az általuk működtetett blog közössége) jóvoltából, ami hűen tükrözi jelen futballszakmai állapotunkat: minőségi munkát - mely nem csak a tartalomra, de a külcsínre is igaz: igényes kivitelezésű, szép grafikai elemekkel illusztrált, jó minőségű papírra nyomott kötetet vehet kézbe az olvasó - sokkal inkább lehet találni a szurkolói közösségekből kinövő blogokon, oldalakon, mint a profi oldalakon vagy szervezeteknél. 

A könyvet a Vörös Fonat shopjában lehet megrendelni 3499 forintos áron. 
Szerzők: Gűth Máté, Horváth Roland, Kollár Dániel, Kocsis Bence, Szűcs Gergely. Szerkesztő: Lukács Dániel

Jól jönne 1,5 millió forint?

A Bank360.hu és az Mfor kalkulátora alapján az alábbi induló törlesztőkre számíthatsz a THM-plafon végéig, ha 1,5 millió forintra van szükséged 60 hónapra: a Raiffeisen Bank személyi kölcsöne 30 379 forintos törlesztőrészlettel lehet a tiéd. Az Erste Banknál 32 831 forint, a Cetelemnél pedig 33 556 forint a törlesztőrészlet. Más kölcsönt keresel? Ezzel a kalkulátorral összehasonlíthatod a bankok ajánlatait.