2p

Együttműködési megállapodást írtak alá.

Nem kötelező érvényű szándéknyilatkozatot tartalmazó együttműködési megállapodást írt alá a védelmi digitalizáció területén megvalósuló stratégiai együttműködési lehetőségek feltárására a 4iG Űr és Védelmi Zrt. (4iG SDT) és a HM Elektronikai, Logisztikai és Vagyonkezelő Zrt. (HM EI) szerdán – tette közzé a 4iG Nyrt. a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.

A tájékoztatás szerint a megállapodás rögzíti, hogy a 4iG SDT és a HM EI nyitott az együttműködésre a védelmi digitalizáció több kulcsterületén, így különösen a szoftverfejlesztés, rendszerintegráció, üzemeltetés, az IT- és távközlési infrastruktúra fejlesztése, valamint a kibervédelem terén. Az együttműködés egyik lehetséges formájaként a felek megvizsgálják egy közös vállalat alapításának lehetőségét is, amely strukturált keretet biztosíthatna a technológiai fejlesztésekhez, valamint hazai és nemzetközi projektek hatékony megvalósításához.

A HM EI Zrt. a magyar védelmi ipar meghatározó szereplője, 100 százalékban állami tulajdonú, profitorientált nagyvállalatként a Magyar Honvédség, a Honvédelmi Minisztérium és más állami szervek számára nyújt csúcstechnológiás informatikai, műszaki fejlesztéseket és megoldásokat – ismertették.

A 4iG Nyrt. Magyarország egyik legnagyobb infokommunikációs és technológiai vállalatcsoportja. Leányvállalata, a 4iG Űr és Védelmi Zrt. műholdgyártással, földmegfigyeléssel, adattovábbítással és -elemzéssel, dróngyártással és -védelemmel, valamint fejlett védelmi digitalizációs rendszerek fejlesztésével foglalkozik. A 4iG SDT a 2025. június 11-én bejelentett és folyamatban lévő akvizíció eredményeként többségi tulajdont szerezhet az N7 Defence Zrt.-ben. A tulajdonszerzés célja az innovatív védelmi ipari területek és a klasszikus hadiipar közötti szinergiák kiaknázása, illetve a hazai hadiipari termékek exportképességének növelése és a globális piacra lépés támogatása – közölte tájékoztatójában a 4iG Nyrt.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!