2p

A 4iG Nyrt. ugyanis jelenleg dupla annyi, 23 milliárd forint értékű szerződésállománnyal rendelkezik, mint egy évvel korábban − derül ki az informatikai cég Budapesti Értéktőzsde honlapján megjelent tájékoztatásából.

A 4iG Nyrt. célja, hogy a következő két évben a magyar informatikai piac első számú integrátor vállalatává váljon − szögezi le a társaság abban a befektetői tájékoztatóban, mely tartalmazza az idei évre vonatkozó eredménykimutatását, valamint a rövid- és középtávú célkitűzéseit.

Végh Richárd, a Budapesti Értéktőzsde vezérigazgatója (balra) Jászai Gellérttel
Végh Richárd, a Budapesti Értéktőzsde vezérigazgatója (balra) Jászai Gellérttel

A Jászai Gellért által igazgatott, és az ő több mint 40 százalékos, valamint Mészáros Lőrinc 20 százalék feletti közvetett tulajdonában lévő társaság kimagaslóan eredményes 2020-as évre számít, arra alapozva, hogy jelenleg 23 milliárd forint szerződésállománnyal rendelkezik. Összehasonlításképpen: a 2019-re vonatkozó szerződéskötés értéke az előző év februárjában 11 milliárd forint volt.

A 4iG tervezett növekedésének üteme 2020-ban várhatóan 20 százalék feletti lesz, s az idei évet követően hasonlóan dinamikus növekedésre számít. A fenti növekedési várakozások organikusak, amit a tervezett akvizíciók tovább növelhetnek. Középtávon (azaz 2-3 éves periódusban) az informatikai cég célja a 8-10 százalékos adó-, kamatfizetés és értékcsökkenési leírás előtti eredmény (ebitda) árrés elérése.

Tavalyi eredményei alapján a 4iG osztalék kifizetését tervezi, hogy mennyit, arról nem szól a fáma. Csak az szerepel a most közzétett befektetői tájékoztatóban, hogy a nyereségrészesedés kifizetéséről az igazgatóság és a felügyelőbizottság előterjesztése alapján a közgyűlés az áprilisi éves rendes közgyűlésen dönt majd.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!