3p

A cégek nagyjából háromnegyede készül beruházni a következő egy évben, derült ki a K&H kkv bizalmi index kutatás legutóbbi eredményéből. A legtöbben informatikai fejlesztésre, ezen belül főként hardver és szoftvervásárlásra készülnek. A következő egy év fejlesztéseiben a legaktívabbak a középvállalkozások lehetnek, akiknek 85 százaléka tervez beruházást.

Második negyedéve áll a járvány előtti időszakot idéző, 76 százalékon a következő egy évben fejlesztést tervező cégek aránya a K&H kkv bizalmi index kutatás harmadik negyedéves adatai alapján. Ez mindössze 8 százalékponttal alacsonyabb a mikro-, kis- és középvállalkozások várakozásait vizsgáló felmérés – még 2006 első negyedévében felállított – csúcsértékénél.

„A kkv-k optimista tervei bizakodásra adnak okot az ország gazdasági növekedését nézve, hiszen a több beruházás hatására gyorsabban növekedhet a GDP. Nem szabad azonban elfeledkezni a koronavírusról, amelynek negyedik hulláma újfent komoly kihívásokat állít a cégek elé. Két erős negyedéven vagyunk túl, de csak jövőre fog kiderülni, hogy magunk mögött tudhatjuk-e a nehézségeket” – értékelte a jelenlegi eredményeket Rammacher Zoltán, a K&H kkv marketing és értékesítés támogatás vezetője.

A 300 millió és 2 milliárd forint közötti árbevétellel rendelkező középvállalkozások között kiugróan magas a beruházási kedv 85 százalékkal, miközben a kisvállalkozásoknak 78 százaléka, a mikrocégeknek pedig 74 százaléka készül fejlesztésre.

Az IT viszi a prímet

Ahogy azt a kutatás 17 éves története során az esetek 85 százalékában láttuk, a vállalkozások legnagyobb része (40 százalék) most is informatikai beruházással számol. Ezen belül a legtöbben hardvert vagy rendszerhelyiséget, illetve szoftvert terveznek vásárolni vagy fejleszteni, mindkettővel a cégek nagyjából egyharmada tervez. Az IT fejlesztések főként a cégen belüli munkafolyamatokat (26 százalék), az értékesítést, ügyfélszolgálatot és az ügyfélkapcsolatokat (23 százalék), valamint az adatrögzítést vagy -feldolgozást (21 százalék) fogják segíteni.

Önerőből készülnek legtöbben finanszírozni

A cégek legnagyobb arányban önerőből tervezik finanszírozni működésüket és fejlesztéseiket a következő egy évben (62 százalék). Ez jelentős, 8 százalékpontos emelkedés az előző negyedévhez képest. Szintén népszerű az EU-s és minisztériumi (37 százalék), illetve az egyéb pályázati támogatásból történő forrásbevonás (35 százalék), valamint a hitelfelvétel belföldi pénzintézettől (29 százalék).

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!