2019. május 14. 09:00

A múlt héten is A mi kis falunk lett a legnézetebb műsor, ugyanakkor a Bajnokok Ligája mérkőzések is nagyon sok nézőt vonzottak.

Pörgött a sport

Miközben a magyar bajnoki mérkőzések csak egy szűk, néhány százezer embert érdekelnek, addig a magas szintű focira igenis kíváncsiak a magyarok, ez most ismét bebizonyosodott. A múlt héten rendezték ugyanis a Bajnokok Ligája két elődöntőjét, és hiába tűnt lefutottnak a Barcelona meccse, sokan odaültek a készülékek elé. A katalánok szurkolóit kivéve remek volt a keddi találkozó, amely nem csak jó focit, de drámai fordulatot hozott, hiszen a Liverpool 3-0-ás első mérkőzést követően került a döntőbe.

A fiatalabb nézők egyértelműen Messiék meccsére szavaztak, ezt jelzi, hogy a 18-49 éves korosztályban a második legnépszerűbb tartalom lett. Ugyanakkor, a teljes népesség körében sem szerepelt rosszul a Liverpool-Barcelona találkozó, hiszen itt is a legjobb tízbe került. A másik, hasonlóan, vagy talán még izgalmasabb elődöntő párosítása kevésbé volt hívogató, de kereskedelmi célcsoportban az Ajax-Tottenham meccs is a legnézettebb tíz műsor közé került.

A Bajnokok Ligája meccsei felhúzták az M4 Sport számait, ráadásul a csatorna egyik igen értékes tartalma, a Forma-1 is volt a hétvégén, ami szokás szerint magas nézettséget hozott. Másik csatornán, a Sport1-en láthatták a nézők női kézilabdában a győri csapat BL-győzelmét, ami a kereskedelmi célcsoportban a 20 legnézettebb műsor közé került.

Szoros a verseny a hétköznapokon

Ami a két nagy kereskedelmi csatorna hétköznapi teljesítményét illeti, bár egymáshoz képest némileg el vannak csúsztatva az este első felében egyértelműen a TV2 vetélkedője, a Bezár a bazár viszi a prímet. Abban az idősávban, amikor Majkáék és a Konyhafőnök is képernyőn van, ötből négy alkalommal a TV2 műsora nyert. Igaz, később A Bank már jóval gyengébb számokat hoz, így a gasztroműsor átlagban elég jól teljesít, és rendre felülmúlja az RTL Klub átlagos közönségarányát. Az erősebb kezdés miatt ráadásul az átlagos főműsoridős (19-23 óra) mutatók még a TV2 szempontjából gyengébbnek számító 18-49 éves korcsoportban is meglehetősen közel vannak. Az RTL Klub csupán egy-két százalékponttal tudja ilyenkor megelőzni a TV2-t. Ebben az is közrejátszik, hogy a csatorna egykoron legsikeresebb műsora, a Barátok közt a késői (21.30-as) kezdés miatt gyengén teljesít.

Ami az RTL Klub naponta változó műsorait illeti, kicsit visszaesett a Főnök inkognitóban, míg a Magnum az egy héttel korábbi alacsony szinten stabilizálódott. Szerdán a Toplista kifejezetten gyenge számokat hozott, viszont egy nappal később a Gyertek át! önmagához képest jól szerepelt, megközelítette a csatorna átlagát. Pénteken a Doktor Murphy megint nem tudott nagyot alkotni, az amerikai sorozat számára a jóval korábbi műsorsáv hozott komolyabb nézettséget.
Szombaton szokás szerint A mi kis falunk érdekelt a legtöbb embert, a sorozat mindkét célcsoportban első helyen végzett. Ezen a hétvégén viszont nem jött be az RTL-nek a szuperhősös film, a Vasember 3 ugyanis lemaradt Transformers: Az utolsó lovaghoz képest.

A 19. heti számokat összefoglalva azt láthattuk, hogy a 18-49-es korcsoportban főműsoridőben (19-23 óra között) ezúttal hat estét az RTL Klub vitt, egy alkalommal pedig a TV2 nyert. Heti átlagban minimálisan rontott az RTL, az átlagos közönségaránya ezúttal 13,4 százalékot ért el. Eközben a TV2 javítani tudott, a közönségarányuk 10,8 százalékra nőtt. Tovább olvadt az RTL erősebb kábelcsatornájának, a F+-nak a közönségaránya, a tévé előtt ülők 4 százalékát ért el. Ráadásul a Cool is egy hajszállnyival (2,7% SHR) gyengébb, volt, mint egy hete. Tartotta magát a Viasat3 (2,1% SHR) is, míg közszolgálati Duna TV ebben a célcsoportban továbbra is az 1 százalékos szint (0,9% SHR) alatt topog.