2p

MIközben több állami cégnél az átlagbér meghaladja a milliós összeget, a MÁV-nál, a Volánnál és a Postánál 387-430 ezer forintról van szó. A menedzserek nem panaszkodhatnak. 

Nyolc állami vállalat biztosan az engedélyezett legmagasabb bért folyósítja a vezetőjének. A mamutcégek közül a 23 ezer főt foglalkoztató Magyar Postánál és a 17 ezer dolgozót mozgató MÁV-nál is havi bruttó ötmillió forintot vihet haza a vezérigazgató, a korábban Lázár János mellett dolgozó Balczó Barnabás, illetve Pafféri Zoltán. Ötmilliós alapbér jár a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőt vezető Lakner Zsuzsának, a Magyar Fejlesztési Bank elnök-vezérigazgatójának, Sipos-Tompa Leventének, az MVM vezérigazgatójának, Mátrai Károlynak, valamint a Szerencsejáték Zrt. első emberének, Mager Andrea egykori tárca nélküli miniszternek is, aki emellett tagja a 30 százalékban állami tulajdonú Magyar Bankholding igazgatóságának - derül ki a 24.hu nem teljes körű körképéből. 

Kiugró összeget kaphat Palkovics

A cikk példaként említi Palkovics Lászlót, volt innovációs miniszter, aki szintén ötmillió forintot keres az N7 Holding Nemzeti Védelmi Ipari Innovációs Zrt. vezérigazgatójaként. Továbbá idén januártól az 52 milliárd forintból kiépített zalai tesztpálya felett diszponáló Autóipari Próbapálya Zala Kft. ügyvezetőjeként  innen is hozzájut havi 2 millió 750 ezer forinthoz.

Milliókat visz haza az exminiszter.  Fotó: Facebook
Milliókat visz haza az exminiszter. Fotó: Facebook

Palkovicsnak emellett még van más tisztsége is, összességében nagyjából havi bruttó tízmillió forintra tehet szert az állami cégek jóvoltából, de záró miniszteri vagyonnyilatkozatában még egy havi 900 ezer forintos kutatóprofesszori cím is szerepelt.

Azt, hogy a védelmi iparban jól lehet keresni Palkovics példája mellett mutatja az is, hogy Trembeczki László is legalább 7,8 millió forintot keres, mivel négy, a honvédelmi tárca alá tartozó cégnek is ő a vezérigazgatója:

A lap felsorol több állami céget is, ahol az átlagfizetés meghaladja az 1 millió forintot, ilyen egyebek mellett  az év elején létrejött Magyar Bormarketing Ügynökségnél, az Államadósság Kezelő Központ, a Hungaroring Zrt. Ugyanakkor a legtöbb embernek munkát adó nagyvállalatok, köztük a MÁV, a Volán és a Posta - kerekíve - 387-430 ezer forintos átlegbért fizet. 

 

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!