4p

Amszterdam után Londonból irányítják a társaságot.

Még 2017-ben volt forró téma a magyar sajtóban, hogy az ismert gyorsétteremlánc, a McDonald's kivonulni készül Magyarországról. Ezt nem a cég állította, hanem sajtóértesülésekben bukkant fel az információ, amit arra alapoztak, hogy az akkor tulajdonos jelentős tőkecsökkentést hajtott végre a McDonald's Magyarország Kft.-ben. A spekulációk szerint a romániai terjeszkedés oltárán áldozták volna be a magyar piacot.

Február végén lesznek meg a válaszok
Február végén lesznek meg a válaszok

Mint azt nap mint nap tapasztalhatják az étteremlánc vendégei, a McDonald's él és virul Magyarországon. Olyannyira, hogy időközben az itteni cég tőkéjét is jelentős mértékben emelték, sőt, néhány hónappal ezelőtt új tulajdonos jelent meg a cégben.

A távozásról szóló hírek megjelenése idején egy amszterdami bejegyzésű társaság, a Golden Arches European Holdings B. V. szerepelt a  Kft. tagjaként a cégnyilvántartásban. Az időszakukban valóban történt egy jelentős tőkecsökkentés 2017 májusában, amikor az addigi 6,528 milliárd forintról 1,017 milliárdra csökkent a cég jegyzett tőkéje. Ekkor kapott lábra a pletyka, hogy a tőkekivonás biztos egy kivonulást készít elő.

Azóta nem jöttek hírek a McDonald's felől, pedig nem sokkal később - egy hónap múlva - a tőkét újra 6,528 milliárd forintra emelte a tulajdonos. Azóta pedig még egy tőkeemelés történt, így immár csaknem 8,855 milliárd forint tőkével működik a cég. Utóbbi emelésre 2017 novemberében került sor, vagyis ekkor már nagyobb volt a Kft. jegyzett tőkéje, mint a sajtóértesüléseket megelőző időszakban, 2017 májusa előtt.

 

De nem ez volt az utolsó változás a cég életében: tavaly szeptemberben új tulajdonos jelent meg, a londoni székhelyű MCD Europe Limited. Erről nem találtunk sajtóinformációt, vagyis csöndben zajlott le a folyamat, nem verték nagy dobra. Az MCD londoni címére bejegyzett más társaságok alapján arra tudunk következtetni, hogy olyan nagyon messze azért nem került a Kft. attól a körtől, amelyik eddig is meghatározta a cég működését: oda van bejegyzezve például az Arches Holdings Limited, amelynek az elnevezése elég hasonló a korábbi, amszterdami székhelyű tulajdonoséval. (A Golden Arches a vállalat emblémája a sárga színű M betű, ívesen formázva, de ez egyben egy rangos elismerés is, amit az arra érdemes franchise partnereknek ítélnek oda.)

A londoni cím a McDonalds egyik európai bázisát fedi, vagyis vélhetően annyi történt, hogy a nagyobb európai piacot lefedő céghez került át a magyarországi érdekeltség.

Kíváncsiak lettünk volna arra, hogy miért volt szükség a "házon belüli" tulajdonosváltásra tavaly szeptemberben, és mi volt igaz a korábbi sajtóinformációkból a McDonald's esetleges hátrébb vonulásáról. Kérdéseinkre azt a választ kaptuk a cégtől, hogy "a McDonald’s-ra, mint tőzsdén jegyzett nemzetközi cégre, szigorú adatközlési szabályok vonatkoznak".

Mint írták: Ennek értelmében a negyedéves és éves jelentéseket megelőző időszakokban gazdasági adatot, információt nem tehetnek közzé. Jelenleg a vállalat az éves jelentés előtti “csendes időszakban” van, így a feltett kérdésekre jelenleg nem áll módjukban válaszolni. A jelentési időszak lezárulta után igyekeznek minden kérdésre válaszolni.

Az anyacég 2017-es évről szóló beszámolója 2018. február 23.-i dátummal jelent meg, vagyis bő egy hónap múlva érkezhetnek meg a válaszok.

Egyén információk iránt is érdeklődtünk, de a magyar munkaerő-piaccal, a termékek árainak esetleges változásával, illetve az új éttermek nyitásával kapcsolatos kérdéseinkre is ugyanaz volt a válasz: a csendes időszakban nem kommunikálnak.

A magyarországi cég legutolsó beszámolója szerint 2017-ben az értékesítés nettó 27,6 milliárd forintos árbevétele mellett 3,09 milliárd forint adózás előtti eredményt ért el. Honlapján összesen 88 éttermet lehet térkép alapján keresni - a tavaly júniusi közlésükkor még 89 étteremről tettek említést. Ez a szám néhány egységgel kisebb, mint amennyi 2017 elején volt, vagyis a magyar hálózat leépítéséről semmiképpen nem beszélhetünk.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!