5p

Egy hét után úgy tűnik, az RTL Klub társkereső realityjei nem fogják megváltani a világot, hiszen mind a Love Island, mind a Házasodna a gazda a csatorna átlagos közönségarányától elmaradó számokat produkál. Kérdéses, hogy sikerül-e valahogy felpörgetni ezeket.

Az őszi időszakban mindkét nagy kereskedelmi tévécsatorna komoly kínálattal készült, ám a műsorokat nem egy időpontban, hanem folyamatosan kezdték el műsorra tűzni. Így az RTL legerősebb hétköznapi programja, a Drága örökösök már augusztus közepén adásba került, de volt olyan műsorszám, ami csak a hónap végén vagy éppen szeptember 1-én startolt. Ennél jóval koncentráltabban indult a TV2-nél az őszi szezon, de azért itt is volt egy kéthetes sáv, amíg az őszi kínálat teljes lett. Mindez azonban nem azt jelenti, hogy kőbe lenne vésve bármi is, hiszen mindkét adó „reszelgeti” a műsorstruktúrát, helyeznek át programokat, vagy éppen megváltoztatja egy-egy adás hosszát.

Ilyen volt, amikor szeptember 1-én az RTL Klub őszi kínálatának egyik legfontosabb új darabját a Love Island reality-t próbálta a TV2 megtorpedózni azáltal, hogy vasárnap bedobtak egy különkiadást a jól indító Ázsia Expresszből. Nehéz megállapítani, hogy ez mennyire járult ahhoz, hogy a társkereső visszafogottan indított, de tény, hogy nem hozott átütő sikert. Ráadásul a következő napokban sem sikerült a program közönségarányát növelni. Ebben persze szerepet játszhat az is, hogy eleve egy megosztó formátumról van szó, ami a fiatal generáció számára érdekes lehet, de bizonyos kor felett már keveseket köt le, hogy fürdőruhás fiatalok nem túl magas röptű társalgását figyelje. Más kérdés, hogy a Love Island azért a Való Világ ultratresh szinténél jóval magasabban van, de ez inkább az előbbi valóságshowt minősíti. Arról az induláskor mi is írtunk, hogy a Love Island csak a briteknél hozott átütő sikert, míg Észak-Európában a nálunk is ismert Éden Hotel volt, amit a nézők szerettek. Utóbbi műsor nézettségi adatai akár figyelmeztető is lehetett volna, hiszen a Viasaton hiába hozott a csatorna számaihoz képest magas átlagokat, amikor a TV2-re átkerült, akkor sem lett a közönségaránya lényegesen jobb. Ami arra is utalhatott, hogy egy korlátozott kört hoznak csak lázba az ilyen formátumok. Persze a relity műsorok esetében kulcskérdés a szereplőgárda összeválogatása, az RTL-nél esetleg bízhattak abban, hogy ebben felül tudják múlni a versenytársukat, ami a Love Island sikerét is megalapozhatja.

A kerek idomoknál és az izmos testeknél több kellene (Forrás: RTL Klub)
A kerek idomoknál és az izmos testeknél több kellene (Forrás: RTL Klub)

Ugyanakkor nem csak a fenti formátum indított bukdácsolva, hanem a korábban már bizonyított másik RTL-es társkereső reality, a Házasodna a gazda. Természetesen minden relatív, így az is, hogy a falusi társkereső műsor mennyire sikeres, de összevetve az azonos idősávban a TV2-n futó Sztárban sztár leszek számaival, komoly hátrányt láthatunk. A TV2-n futó műsor közönségaránya ugyanis 22 százalék felett volt (18-49 éveseknél 22,3%, teljes népesség 22,7%), ezzel szemben a Házasodna a gazda a kereskedelmi célcsoportban 14,5, míg a teljes népességnél 13,9 százalékot ért el.

Hozzá kell persze tenni, hogy a mögöttünk hagyott hétvégén a TV2 szombatra is betolt a műsorból egy adást, ez azonban A mi kis falunkkal szemben már korántsem volt hasonlóan eredményes. Ráadásul vasárnap is volt egy kis finomhangolás a csatornák részéről. A Házasodna a gazda az egy héttel korábbinál 10 perccel előbb elindult, már 18:50-kor, ráadásul 25 perccel hosszabb is lett az adás. Emiatt a később programok is tolódtak, a Jófiúk 20:15-kor indult, a Love Island pedig 21:15-kor kezdődött. Nem hagyta ezt szó nélkül a TV2 sem, ők is előrébb hozták a Sztárban sztár leszek indulását, mégpedig úgy, hogy az megelőzze a Házasodna a gazdát, így 18:45-kor kezdődött. A TV2 erre a vasárnapra is betett egy Ázsia Expressz Különkiadást, amely 20:40-kor indult. Így a Sztárban sztár leszekkel igyekeztek a konkurencia két fontos műsorát is semlegesíteni, a Házasodna a gazda mellett a Jófiúkat is. Talán nem túlzás azt állítani, hogy ez végeredményben sikerült, hiszen főműsoridőben az RTL Klub számára általában jobb számokat hozó 18-49-es korosztályban is fölényesen húzták be ezt a napot.

A top 10 legnézettebb műsorba az RTL és a TV2 programjai mellett csupán az M4 Sporton látható Forma-1-es közvetítésnek sikerült bekerülnie, más kérdés, hogy az időmérők során komoly technikai kihívásokkal küzdött a közmédia.

Összefoglalva a 36. hét számait a két nagy csatorna szempontjából pozitív folyamatokról beszélhetünk, hiszen a 18-49-es korcsoportban főműsoridőben (19-23 óra között) az RTL Klub és a TV2 is tudta növelni a közönségarányát. Előbbi 13,4 százalékos átlagos közönségarányt ért el, ettől alig maradt el a TV2, amely 12,7 százalékot ért el.

Jól tartotta magát a F+, amely ismét 5 százalék felett (5,4% SHR) hozott, viszont a Cool jelentősen veszített a közönségarányából (1,7% SHR). Így ők és a Viasat 3 azonos átlagos értéket ért el. A középmezőnyt a Duna TV zárta, a szokásos 1 százalékos szintet hozta.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!