5p

A közel 400 milliárd forintos vagyonához – amellyel az ötödik leggazdagabb magyar – ugyan eltörpül az üzleti élet mellett politikusi babérokra törő nagyvállalkozó Prior Systems nevű cégének közel 300 millió forintos nyeresége, mégis említésre méltó, mivel két veszteséges év után fordult a kocka.

Az évek során már hozzászokhattunk, hogy Gattyán György valamivel mindig felhívja magára a figyelmet. Neve a LiveJasmin elnevezésű szexkamera-szolgáltatásról vált ismertté, ami annyira sikeres vállalkozásnak indult, hogy a leggazdagabb magyarok közé repítette. 

Ez utóbbi ige használata cseppet sem túlzás. Hiszen míg Gattyán neve 2010-ben még nem szerepelt a száz legtehetősebb hazai magánszemély között, addig 2011-ben rögtön egy 15. hellyel debütált, az akkor 33 milliárd forintos vagyonával. Egy évvel később pedig – háromszoros gyarapodás eredményeként – már az 5. volt. Ennél csak átmenetileg, néhány éven át volt rosszabb a pozíciója, de csak eggyel. A 2023-as évet például szintén az 5. helyen zárta, immár 398 milliárddal a tarsolyában. 

Jó három éve pedig azzal került Gattyán az újságok címoldalaira, hogy belevágott a politikába. A Megoldás Mozgalom nevű pártjának ugyan nem termett babér a 2022-es parlamenti választásokon, hiszen a szavazatok mindössze 1 százalékát sikerült begyűjtenie, a jövő vasárnapi önkormányzati és európai uniós parlamenti választásokon ismét próbálkoznak. Még az sem vette el a kedvüket, hogy az utóbbi napokban nem éppen kedvező színben tűntek fel a hazai médiában és a rájuk aggatott Fidesz-közeli bélyeget a mai napig nem sikerült levakarni magukról.

Kétségtelenül nehezen érthető, mi szüksége van Magyarország egyik leggazdagabb emberének erre, amikor vállalkozásai a politikai pályájához képest összehasonlíthatatlanul sikeresebbek. A jasmin.com nevű oldalának napi bevétele 2023-ban tovább nőtt, s immár átlagban 1,5 millió eurót termelt, hála a napi 50-55 millió látogatónak.

Gattyán Györgynek sikerült az irányváltás
Gattyán Györgynek sikerült az irányváltás
Fotó: Facebook

S a kisebb érdekeltségeinek teljesítménye miatt sem kell szégyenkeznie Gattyánnak. A Covid utáni általános letargiában megfeküdt Prior Systems Kft.-je például két veszteséges év után a 2023-as esztendőt már nyereséggel hozta le. Ráadásul jelentősként értékelhető a turnaround, hiszen a 2022-es mínusz 804,5 millió váltott tavaly 285 milliót meghaladó pluszba, amit kellő önmérsékletet tanúsítva nem vett ki osztalékként.

Fájdalom, a nagy javulás oka a társaság által szerdán közzétett éves beszámoló kiegészítő mellékletéből nem deríthető ki. Így csak következtetni lehet arra, hogy ugyanaz állhat a háttérben, ami egy évvel korábban a veszteséget okozta, csak értelemszerűen fordított előjellel. Nevezetesen, hogy a 2022-ben elkönyvelt 703 millió forintos értékvesztéséből 2023-ben közel 536 milliót visszaírt a Prior, ami az egyéb bevételeit jelentősen megdobta, azok az előző évinek több mint a négyszeresére rúgtak. Igaz, üzleti tevékenységének eredménye így is negatív lett, de a -90,5 millió így is közel 581 millióval kevesebb a 2022-esnél.

S hogy akkor mi lendítette át a veszteséget nyereségbe? Nos, a válasz a pénzügyi műveletekben keresendő, amelyeken a cég csaknem 400 milliót keresett, szemben az egy évvel korábbi 133 milliós bukóval. Kapcsolt vállalkozásai ugyanis jóval nagyobb mértékben tejeltek neki, mint amennyit elvittek tőle. Aminek következtében most nagyon úgy tűnik, hogy mostanra vált be az a stratégia, mely alapján Gattyán 2021-ben nem kevesebb, mint 17 veszteséges cégét olvasztotta be (illetve fel) a Priorban. Mely kizárólagos tulajdonosa 2019 szeptemberéig a Gattyan Group Societe á responsabilité limitéé volt, attól kezdve viszont már az ugyancsak a milliárdos vállalkozó érdekeltségébe tartozó Docler Holding S.á r.l.

A tavalyi fordulat eredményeként értelemszerűen már a Prior anyagi helyzete is jobban fest. Saját tőkéje visszaugrott a 2021-ben már elért 3 milliárd forintos határ fölé.

Persze kell is a megfelelő háttér, például ahhoz, ha a cégnek le kellene perkálnia azt a közel 32,4 millió forintot, illetve annak késedelmi kamatait, amennyire az Imperium Galactica I és II. nevű játékain jogsértéssel elért gazdagodás címén beperelték a Fővárosi Törvényszéken. Erről az ügyről annyit érdemes tudni, hogy a felperes keresete szerint a Prior jogelődje, a Digital Reality Software Kft. azzal, hogy „harmadik személy részére anélkül, hogy a Felperes által készített zenei anyag felhasználására, a felhasználás engedélyezésére engedéllyel rendelkezett volna, engedélyezte az IG 2 játékok felhasználását, melyben a Felperes által alkotott zenei anyag elhangzik, megsértette a Felperesnek az IG 2 Zenei anyag tekintetében fennálló felhasználási és annak engedélyezésére vonatkozó jogát” – olvasható a Prior tavalyi beszámolójának kiegészítő mellékletében.

A Prior szerint perlője nem tudja kielégítő módon bizonyítani az általa előadottakat, másrészről az alperes védekezése szerint a felperes a játékok megalkotásának idején a részére járó jogdíjat már megkapta.

(Csabai Károly szerzői oldala itt érhető el.)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!