2018. december 6. 11:39
mfor.hu

17 millió forintra büntették a Hitelcentrum Szolgáltató Kft.-t.

A Magyar Nemzeti Bank szerint a Hitelcentrum Kf. tbanki és fogyasztói érdeket is sérthetett azzal, hogy a pénzpiaci többes ügynök nem az elvárható gondossággal közvetített ugyanazon fogyasztóknak egyidejűleg jelzáloghitelt és személyi kölcsönt, nem adott át kellő számú versengő ajánlatot ügyfeleinek, illetve panaszkezelési szabályzata és gyakorlata nem felelt meg a jogszabályoknak.

Az MNB közleménye megjegyzi: a Hitelcentrum Kft. a Duna House Holding Nyrt. tagjaként jelentős szereplője a hitelközvetítői piacnak.

A hitelközvetítő nem tudta alátámasztani, hogy az ügyfeleknek nyújtott ajánlatai során vizsgálta-e az ügyletek - az MNB jövedelemarányos törlesztőrészletéről és a hitelfedezeti arányok szabályozásáról szóló rendeletében (JTM rendelet) előírt - hitelezhetőségi korlátját, ezen belül azt sem, hogy az adott ügyfél rendelkezik-e más hitelkérelemmel vagy folyósított egyéb hitellel.

Hibák egész sora

Súlyosbító körülményként értékelte, hogy a Hitelcentrum az azonos ügyfelek többszöri párhuzamos hitelfelvételének kockázatáról nem tájékoztatta megfelelően sem az adott fogyasztókat, sem a jelzáloghitelt folyósító hitelintézetet. Emiatt egyaránt sérülhetett a hitelekhez képest túl alacsony ingatlanfedezettel bíró ügyfélkör, illetve a többes ügynököt megbízó túlzott üzleti kockázatot vállaló pénzügyi intézmény érdeke is.

A Hitelcentrum több esetben nem adott át és elemzett kellő számú versengő hitelajánlatot ügyfeleinek, nem a jogszabályoknak megfelelően vezette nyilvántartásait és nem őrizte meg a működésének ellenőrizhetőségéhez szükséges iratokat. A panaszkezelési szabályzatának tartalma és annak közzététele sem felelt meg az előírásoknak. Emellett a Hitelcentrum nem mindenkor nyújtott megfelelő tájékoztatást ügyfeleinek a jogorvoslati lehetőségekről, illetve a panaszok teljes körű kivizsgálásának eredményéről sem. Hiányos volt a megtartott oktatásokról, képzésekről szóló, a jogszabályi rendelkezéseknek megfelelő nyilvántartás is.

Hitelre van szükséged?

Találd meg a legideálisabb kölcsönt az Mfor és a Bank360 közös kalkulátoraival! Ha kevesebb mint 5 millió forintra van szükséged, tucatnyi kedvező kamatozású személyi kölcsönt hasonlíthatsz össze a Személyi Kölcsön Kalkulátorral. Ha lecserélnéd a régit, vagy megtaláltad álmaid járgányát, egy olcsó autóhitellel akár már néhány napon belül a volán mögé ülhetsz az Autóhitel Kalkulátor segítségével. Nagyobb terveid vannak és több pénz kell? A lakásvásárlásra fordítható hitelek között hatalmasak az eltérések, ilyenkor érdemes csak igazán összehasonlítani az ajánlatokat! 

A Bank360 és az Mfor összegyűjtötte, hogy melyek december legkedvezőbb hitelei:

Ha jól jönne 1,5 millió forint, a Raiffeisen Bankot érdemes most felkeresni, mivel a személyi kölcsön 30 379 forintos törlesztőrészlet mellett lehet a tiéd 60 hónapos futamidővel. 3 millió forintra lenne szükséged autóvásárláshoz? A CIB Banknál már 60 654 forintos havi törlesztéssel igényelheted jövedelemérkeztetéssel. A K&H Banknál igényelhető lakáshitellel pedig 10 millió forintot vehetsz fel 20 éves futamidőre havi 53 332 forintos törlesztőrészlettel.

Másfajta kölcsönt keresel? Ez a kalkulátor segíthet megtalálni azt a hitelt, amit keresel.