5p

Ugyanakkor volt, aki egy megszűnt céget is feltüntetett még. 

A parlamenti patkóban helyet foglaló honatyáink és -anyáink között többen is akadnak olyanok, akiknek nemcsak a képviselői fizetés az egyetlen jövedelemforrásuk. Mellékjövedelemként sokan végeznek oktatói tevékenységet, esetleg ingatlan vagy termőföld bérbeadásából tesznek szert némi pluszpénzre. Többen vannak azonban olyanok is, akiknek valamilyen gazdasági érdekeltségük van. Mégha abból nem is jutnak hozzá osztalékhoz, egyfajta B-tervként szolgálhatnak ezek a társaságok arra az időre, ha esetleg egyszer kikerülnének a parlamentből, bukva ezzel a busás képviselői fizetésüket. 

A 199 képviselőből 54 vagyonnyilatkozatában találtunk gazdasági érdekeltségeket, néhány esetben kisebb cégbirodalmak állnak a képviselők mögött. Említésre méltó, hogy mindössze 6 olyan női képviselő van, akinek van valamilyen gazdasági érdekeltsége.

Először mutatjuk a legtöbb céggel rendelkezőket. 

A legtöbb céges kapcsolata a német nemzetiségi képviselőnek van, Ritter Imrének szám szerint hat társaságban van valamilyen tulajdonrésze. Utána következik a fideszes Horváth István öt céggel, ebből egy egészen friss alapítású, hiszen 2022 áprilisában jött létre a Bartina Trans Kft., mely főtevékenysége közúti áruszállítás. Szintén öt céggel fonódik össze a neve a DK-s Varju Lászlónak, a fideszes Bánki Erik pedig négy cégben tulajdonos. 

Idén is elfeledkezett valaki az egyik cégéről

Ami tavaly Bánki Erikkel történt meg, az idén Demeter András - szintén - fideszes képviselővel, nevezetesen az, hogy valamilyen okból kifolyólag az egyik gazdasági érdekeltségét kifelejtette a vagyonnyilatkozatából.

Képviselők és céges ügyeik. Fotó: Pixabay
Képviselők és céges ügyeik. Fotó: Pixabay

Demeter ugyanis 2015-től kezdődően a pirtói székhellyel rendelkező, saját tulajdonú, bérelt ingatlan bérbeadása, üzemeltetése főtevékenységű családi Anlasser Bt. kültagja. A társaság leginkább alvócégként jellemezhető - bár ez nem lehet indoka annak, hogy kimaradjon a nyilatkozatból -, árbevétele évek óta nincsen, a minimális ráfordítások miatt 380 ezer forint körüli veszteséggel működik. 

Demeter Andrásnak van még egyébként egy St. Demeter Mezőgazdasági Kft.-je is, melynek 2020, vagyis az alapítása óta a tulajdonosa. A cég főtevékenység szerint baromfitenyésztéssel foglalkozik, de egyebek mellett az italszolgáltatás, szőlőtermesztés, kempingszolgáltatás is a tevékenységi körök között szerepel. A viszonylag friss cég még láthatóan a felívelő pályán halad, hiszen 2021-ben 1,7 milliós árbevételt tudtak csak elkönyvelni, melyből 252 ezres veszteség lett a végére. 

Már a cég sem létezik

Varju László DK-s képviselő is mintha rutinból töltötte volna ki a vagyonnyilatkozat cégekre vonatkozó részét. A honatya a legtöbb gazdasági érdekeltséggel rendelkező képviselők egyikének számít, ám egy olyat is sikerült feltüntetnie, amely 2017-ben már megszűnt. Ez pedig a vegyes termékkörű ügynöki nagykereskedelemmel foglalkozó Europaimpex Kft., mely felszámolását még 2016-ban indították el, az eljárás végén pedig 2017 szeptemberében törölték a céget. Varju László 2013 májusától volt tulajdonos a cégben. 

Végelszámolások és kényszertörlések

2022-ben több képviselő esetében is kellemetlen fejleményekben lehetett része a cégeivel összefüggésben. Kubatov Gábor, a Fidesz pártigazgatójának egyik érdekeltsége volt a Collins Vendéglátó Bt., melynek kültagja volt. A Bt.-vel szemben a bíróság 2020-ban kényszertörlési eljárást indított el, mely végén, 2022 januárjában megszűnt létezni a cég. Ennek ellenére a vagyonnyilatkozatban "a nyilatkozat megtételekor fennálló" tagsági viszonyként is feltüntette a céget. 

Rossz véget ért egy másik fideszes képviselő céges sztorija is tavaly. Horváth László 2007 óta résztulajdonosa volt a Qualitrade Kft.-nek, mely üzletviteli és egyéb tanácsadással foglalkozott. 2021 májusában azonban úgy döntöttek, hogy végelszámolással megszüntetik a céget. Az eljárás végén, 2022. március 26-án törölték a társaságot. A céggel szemben egyébként 2020 novemberében a NAV végrehajtási eljárást is indított.

Nem volt nagy siker a DK-s Komáromi Zoltán céges pályafutása sem, hiszen mindkét érdekeltségét kényszertörlési eljárás végén megszüntette a cégbíróság. Az általános járóbeteg-ellátással foglalkozó Dympex Háziorvosi és Egészségügyi Szolgáltató Kft.-ben 2011 óta volt tulajdonos a képviselő. A cég jelenleg kényszertörlési eljárás alatt van, 2022 októberében pedig a NAV már törölte az adószámát is, tehát azóta nem folytathat gazdasági tevékenységet. 

Hasonló sorsra jutott a Pro Satis Kommunikációs Kft. is. A PR és kommunikációs tevékenységgel foglalkozó cégben 2009 óta volt tulajdonos Komáromi Zoltán. A cég adószámát 2022 májusában törölte a NAV, a cégkivonat szerint pedig 2022 szeptemberében már megszűntnek nyilvánították.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!