4p

Dübörög a hazai lízingpiac, nyolcéves csúcsra nőtt a finanszírozott összeg, amely 16 százalékos ugrás után 147 milliárd forintot tett ki az első negyedévben. A bővülés többek között a járműeladásoknak köszönhető, derült ki a Magyar Lízingszövetség sajtóbeszélgetésén.

A járműpiac pörgése és a vállalkozások fokozott beruházási kedve miatt jelentős növekedést érte el a magyar lízingpiac az első negyedévben. Az új kihelyezések meghaladták a 147 milliárd forintot, ami 16 százalékos növekedést jelent éves összevetésben és 2010 óta a legmagasabb érték. Az első három hónapban 30 százalékos volt az új autó értékesítés itthon, majd még erre rátett egy lapáttal az áprilisi adat, amikor 39 százalékos volt a növekedés, ami Európában a legmagasabb volt. A lízingpiacon a magyar, 16 százalékos növekedés hozzávetőleg a kétszerese volt az európai átlagnak.

Az autópiac nagyon húz

Az autók vásárlásánál összességében közel 40 százalékos volt a lízing finanszírozás aránya. A kihelyezett összeg jobban növekedett, mint a darabszám, a finanszírozás az alappiacot meghaladó mértékben bővült, az új autók esetében például 45 százalékos volt. Felmerül, hogy ilyen arányok esetén van-e további lehetőség a bővülésre. Pfandler Tamás, a Lízingszövetség elnökségi tagja szerint összevetve a régiós piacokkal jóval alacsonyabb az ilyen jellegű magyarországi finanszírozás, így komoly potenciál van a szakértő szerint. Azt is figyelembe kell venni, hogy a hazai autók átlagéletkora nagyon magas, 14 év feletti, így ez is további növekedést sejtet.


Pfandler Tamás azt is jelezte, hogy a növekedés kétharmada a vállalkozásokhoz köthető, tehát továbbra is a céges vásárlások a meghatározók. A flottaszegmensben visszafogottabban, 3 százalékkal 18,7 milliárd forintra nőtt a finanszírozott összeg. A flottapiacon ugyanakkor egy-egy nagyobb tender torzíthatja a rövidebb időtávú adatokat. Kiderült az is, hogy a személyautók mellett a nagyteherautók és a buszok értékesítése is megugrott az idén, 48 százalékos volt a bővülés.

A gépek és berendezéseknél 18 százalékkal 12,1 milliárd forintra csökkent a kihelyezett összeg, ám ez a volumen így is meghaladja a 2017 előtti években elért szinteket. Az uniós forrásokon alapuló beszerzések és pályázatok, valamint a beruházások felfutása komolyabb bővülést hozhat ezen a részpiacon. Nyikos Katalin a szövetség elnöke kiemelte, hogy az építőipari gépeknél ugyan látványos növekedés volt, ám itt a kihelyezés jócskán elmarad a válság előtti szinttől. Az ingatlanlízing csekély súlyúvá vált.

Fókuszban a kkv-k

A Magyar Lízingszövetség tagvállalatainál kiemelt partnerként kezelik a kis- és középvállalatokat, mivel a szektor szereplőinél egyre nagyobb az igény a forrásokra, különböző finanszírozási konstrukciókra, ezt mutatja többek között az is, hogy a 2017-es adatok szerint a vállalati hitelezés éves bővülése elérte a 10 százalékot. A kkv-k körében ezt meghaladó mértékben 11,4 százalékos volt a növekedés üteme.

A szövetség elnöke kiemelte, hogy összességében jól kezdte az évet a magyar lízingpiac. A járműfinanszírozás a várakozásokat meghaladó növekedést mutatott és megalapozza a további fejlődést és a kkv-finanszírozásban is jó eredmények születtek. Nyikos Katalin szerint a termelőeszközök esetében a kiugróan jó 2017-es évhez képest további, mérsékelt növekedés várható. A kkv-k esetében a szakértők szerint további növekedés várható, hiszen számos előnnyel jár számukra. A lízing finanszírozási költsége általában alacsonyabb, mint például a bankhitel. A transzparencia és a számviteli, valamint az adóelőnyök mellett fontos alacsony önerő és pótlólagos fedezetek szükségtelensége is.

A Lízingszövetség vezetője azt is elmondta, hogy a piacon ők is látják a munkaerőhiány jeleit. Ugyanakkor ők ebből inkább profitálnak, hiszen számos olyan beruházást hajtanak végre a vállalkozások, amelyek az élőmunka kiváltását célozzák meg.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!