5p

Egyszer már elkaszálta az ügyet a horvát Alkotmánybíróság, de újra nekifutottak. Első fokon Hernádi 2, Sanader 6 évet kapott az állítólagos megvesztegetési ügyben - a Mol úgy reagált: csalódás van bennük, de meglepetés nincs, az elnök-vezérigazgató továbbra is teljes mértékben élvezi a csoport igazgatóságának bizalmát és támogatását.

Ivo Sanader korábbi horvát kormányfő hat évet, Hernádi Zsolt, a Mol Nyrt. első embere pedig két évet kapott Zágrábban  - írja az Index. Hernádi Zsolt másodrendű vádlottként, Ivo Sanader elsőrendű vádlottként szerepelt abban a Mol-INA ügyben, amelyben az elsőfokú ítélet szerint nemtelen megállapodást kötöttek.

Egy 10 éve húzódó ügy, erős politikai szálakkal

A horvát korrupció és szervezett bűnözés elleni ügyészség (USKOK) szerint a Mol vezetője 2008 és 2009 között tízmillió euró kenőpénzt adott át Ivo Sanader akkori kormányfőnek azért, hogy a Mol megszerezhesse az INA horvát olajipari vállalat irányítási jogait. A Mol Nyrt. és Hernádi Zsolt visszautasította a vádakat, leszögezve, hogy soha nem korrumpáltak egyetlen politikust sem, és nem adtak kenőpénzt az INA irányítási jogainak megszerzéséért sem. Hernádi Zsolt ellen évekig nemzetközi elfogatóparancs volt érvényben, neve szerepelt az Interpol vörös, legmagasabb fokozatú körözési listán is.

A horvátországi vádakra reagálva a hazai igazságszolgáltatás is nyomozni kezdett. A Központi Nyomozó Főügyészség nemzetközi kapcsolatban kötelességszegésre irányuló vesztegetés bűntettének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen nyomozást rendelt el 2011 júliusában. A főügyészség megállapította, hogy a Mol érdekében és vezetői részéről bűncselekmény nem valósult meg, ezért a nyomozást bűncselekmény hiányában megszüntette. A magyar bíróság ezért 2013-ban megtagadta a horvát ügyészség által kibocsátott európai elfogatóparancs végrehajtását, mivel álláspontja szerint a parancsot ugyanabban az ügyben adták ki, amely miatt korábban már a magyar ügyészség is vizsgálódott, és bűncselekmény hiányában az eljárást megszüntette.

Hernádi Zsolt, a MOL Nyrt. elnök-vezérigazgatója a Petőfi-díjak átadása alkalmából tartott ünnepségen 2019. december 2-án. MTI/Balogh Zoltán
Hernádi Zsolt, a MOL Nyrt. elnök-vezérigazgatója a Petőfi-díjak átadása alkalmából tartott ünnepségen 2019. december 2-án. MTI/Balogh Zoltán

Eközben mind Horvátországban, mind nemzetközi színtéren több olyan ítélet is született, amely egyöntetűen kimondta, hogy nem történt bűncselekmény.  A horvát alkotmánybíróság 2015 júliusában hatályon kívül helyezte az Ivo Sanader volt horvát miniszterelnök büntetőügyében hozott ítéletet, amely azt is kimondta, hogy a korábbi miniszterelnök kenőpénzt fogadott el az INA-val kapcsolatban. A bíróság több, súlyos eljárási hibát jelzett és a bírósági eljárás újrakezdésére kötelezte a zágrábi megyei bíróság. Egyben a perben eljáró bírót, Ivan Turudic-ot, a megyei bíróság elnökét pedig eltiltotta, hogy az üggyel újra foglalkozzon.

A Mol elnök-vezérigazgatója 2016 októberében véglegesen lekerült az Interpol körözési listájáról, mivel a szervezet elutasította a horvát államnak azt a kérését, hogy újítsák meg az ellene kiadott elfogatóparancsot.

Az ügyben Horvátország korábban már a Nemzetközi Kereskedelmi Jogi Bizottsághoz (UNCITRAL) fordult, amely 2016. decemberben döntést hozott. A döntőbíróság szerint Horvátország nem tudta bizonyítani az Ivo Sanader volt miniszterelnök korrupciós ügyében folytatott helyi perben, hogy a vádlott kenőpénzt fogadott el a Moltól. A nemzetközi bíróság hangsúlyozta, hogy a koronatanú, Robert Jezic nem hiteles, a bíróság pedig elfogultan ítélkezett.

A horvát kormány az UNCITRAL ítéletre egyrészt úgy reagált, hogy azonnal bejelentette azon szándékát, hogy visszavásárolja az INA-t. Másrészt úgy döntött, folytatja a horvátországi büntetőeljárást és elküldte a Hernádi Zsolt ellen kiadott európai elfogatóparancsot a magyarországi igazságügyi szerveknek, valamint 2018 augusztusában újra kérte az Interpoltól, hogy újítsa meg a Mol elnök-vezérigazgatója ellen korábban kiadott körözést. A magyar Fővárosi Törvényszék ennek végrehajtását augusztus 23-án ismét megtagadta, amit azzal indokolt, hogy „fennáll a veszélye annak, hogy a terhelt átadása esetén sérülne a tisztességes eljáráshoz való joga és nem lenne biztosítható az ügy pártatlan elbírálása”.

2018 őszén elkezdődött a horvátországi egyesített per Ivo Sanader volt horvát kormányfő és az ő megvesztegetésével vádolt Hernádi Zsolt Mol elnök-vezérigazgatója ellen a Zágráb megyei bíróságon.

Mol: csalódás van bennünk, de meglepetés nincs

A Mol a mostani, elsőfokű ítéletre úgy reagált: a csoport csalódottan értesült a Zágráb Megyei Bíróság ítéletéről a Sanader-perben, hiszen a korábbi határozatok, mind a magyar hatóságok, mind pedig a horvát kormány által kezdeményezett nemzetközi választottbíróság (UNCITRAL) részéről azt állapították meg, hogy a MOL nem követett el bűncselekményt.

Csalódás van bennünk, de meglepetés nincs: ez már nem az első tisztességtelen eljárás volt, amit Horvátországban folytattak le. Legutóbb 2015-ben a horvát alkotmánybíróság is hatályon kívül helyezte azt az Ivo Sanader volt horvát miniszterelnök büntetőügyében hozott ítéletet, amely kimondta, hogy a korábbi miniszterelnök kenőpénzt fogadott el az INA-val kapcsolatban. A bíróság akkor is több, súlyos eljárási hibát jelzett és a bírósági eljárás újrakezdésére kötelezte a zágrábi megyei bíróság.

Ezzel egybevág a magyar Fővárosi Törvényszék döntése miszerint fennállt a veszélye annak, hogy a horvátországi eljárás során sérül a tisztességes eljáráshoz való jog és nem biztosítható az ügy pártatlan elbírálása.

A MOL ragaszkodik a korábbi érveihez, határozottan visszautasítja a nem megfelelő üzleti magatartásra vonatkozó állításokat, és továbbra is minden eszközzel védekezik a bűncselekménnyel kapcsolatos alaptalan vádak ellen.

Az elnök-vezérigazgató továbbra is teljes mértékben élvezi a MOL-csoport Igazgatóságának bizalmát és támogatását. A MOL INA-val kapcsolatos stratégiája pedig változatlan, ahogyan azt néhány hete is bebizonyítottuk a rijekai maradékfeldolgozási projekttel kapcsolatos beruházási döntés jóváhagyásával

- írja a társaság közleménye.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!