3p

2018 után a 2022-es évet újra nyereséggel zárta a Budapesti Közlekedési Központ. A fővárosi közösségi közlekedést szervező cég a pandémia miatti lezárások után újra kimagasló árbevételt ért el, és azt a megemelkedett üzemanyagárak továbbszámlázása sem vitte el.

Nyereséggel zárta a 2022-es évet a Budapesti Közlekedési Központ Zrt. (BKK) A fővárosi közlekedési cég csütörtökön nyilvánosságra hozott éves beszámolója szerint tavaly

86,8 milliárd forintos bevétel mellett 240 millió forintos adózott eredményt

könyveltek el a Rumbach Sebestyén utcában.

A cég 2022-es bevétele nem kimagaslóan magas, inkább a 2020-as és 2021-es bevételt kellene alacsonynak nevezni, a beszámoló kiegészítő melléklete meg is jegyzi, hogy annak a két évnek a bevételei a pandémia miatti lezárások okán voltak ennyire alacsonyak. Az viszont mindenképp említésre méltó, hogy a 2019-es, rekordot jelentő 90,3 milliárdos bevételből 4,7 milliárdos veszteségük keletkezett, és az ezt követő két évet is veszteséggel zárta a fővárosi közösségi közlekedést szervező társaság.

A BKK a tavalyi sikeres évvel így elkerülte azt, hogy saját tőkéje negatívba forduljon. Az 1,98 milliárdos jegyzett tőkéjét 2,4 milliárdos tőketartalék növeli. És bár a tavalyelőtti mínusz 4,1 milliárdos eredménytartalékot az akkori 1,4 milliárdos veszteség mínusz 5,5 milliárdra hizlalta, ezzel szemben áll, hogy a 2021. végi 1,6 milliárdos lekötött tartalékot (melynek zöme egy 2021 nyarán tett 1,5 milliárdos pótbefizetés) 2022 nyarán azonban újabb tőkére volt szükség, így a tulajdonos, a Fővárosi Önkormányzat újabb 1,8 milliárd forintot tolt be a cégbe. Ilyen befizetéseket egyébként a jogszabályok alapján a veszteségek fedezésére szoktak alkalmazni, egyik eszköze a saját tőke rendezésének, ha az a megengedett szint alá csökkenne. A tőkeinjekcióval a 2021 végén még mindössze félmilliárd forintra rúgó saját tőke a tavalyi év végére 2,5 milliárd forintra emelkedett.

A pandémia miatti lezárások hatása elmúlt a cégnél. Fotó: MTI / Mohai Balázs
A pandémia miatti lezárások hatása elmúlt a cégnél. Fotó: MTI / Mohai Balázs

A BKK bérletbevétele tavaly 36,6 milliárd forintra rúgott, ami a menetdíjbevételek 65 százalékát teszi ki. Emlékezetes, a cég tavaly januárban vezette be az időalapú jegyeket is.

Az egyéb bevételek között idén is a Fővárosi Önkormányzattól kapott közlekedésszervező forrás támogatása emelkedik ki, ez a 2021-es 126,1 milliárd forint után 2022-ben 135,1 milliárd forintra rúgott. A közvetített szolgáltatások összege 170 milliárd forintról 201 milliárdra ugrott. A kiegészítő melléklet tanúsága szerint ennek oka, hogy a BKV-tól és az ArrivaBustól igénybe vett szolgáltatások árai az infláció, az energiaválság miatt megemeledtek, ennek zömét a 25 milliárd forinttal többe kerülő üzemanyagok adták.

A BKK pótdíjbevételei (azaz a büntetések) jelentősen, 28 százalékkal emelkedtek, a 2021-es 2,1 milliárd forintról 2,7 milliárdra. A kiegészítő mellékletben olvasható elemzés szerint

„a pótdíjazottak – a várakozásoknak megfelelően – nagyobb arányban választották az alacsonyabb összegű, korai pótdíjrendezési lehetőségeket: a helyszíni pótdíjrendezést, a helyszíni pótdíj utólagos megfizetését és az új pótdíjrendezési lehetőséget (a bérlet pótdíjazást követő megvásárlását, majd annak bemutatását).”

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!