2018. október 25. 09:33
mfor.hu

Meg is lódultak a részvények.

Hiába tett meg az utóbbi időben minden tőle telhetőt Elon Musk azért, hogy lenullázza legismertebb cégét, a Teslát, az elektromos autókat gyártó vállalat két év után először mégis képes volt profitot termelni.

A cég nyeresége a harmadik negyedévben 312 millió dollár volt, 1,75 dollár részvényenként, szemben a megelőző negyedév 4,22 dolláros részvényenkénti veszteségével, és az egy évvel korábbi 3,7 dolláros buktával. Az árbevétel 129 százalékkal ugrott meg, 6,8 milliárd dollárra. A Tesla-részvények több mint 10 százalékkal erősödtek a piaczárás utáni kereskedésben.

Musk a munkatársaknak küldött levelében a negyedévet "igazán történelminek" nevezte.

A Wall Street-i elemzők részvényenkénti 19 centes veszteséggel és 6,3 milliárd dolláros bevétellel számoltak.

A Tesla Model 3 bruttó haszonkulcsa a harmadik negyedévben meghaladta a 20 százalékot, miután a megelőző három hónapban alig termelt profitot. Ezzel a kocsi is jobban teljesített a vártnál, mert a vállalat becslése csak 15 százalékos erősödést feltételezett.

(Financial Times)