Mindössze pár száz forintnak megfelelő összegért lehetett hozzájutni illegális videós tartalmakhoz a Metához tartozó, világszerte milliárdok által használt Instagram felületén, elsősorban indiai felhasználóknak – közölte saját információira hivatkozva a BBC.
A portál arról írt, hogy a BBC World Service által azonosított reklámok olyan kifejezéseket használtak, mint a
- „megerőszakolós videó” és
- „gyermekvideó”.
A hirdetésekre kattintó felhasználókat pedig a Telegram üzenetküldő alkalmazás csatornáira irányították át.
Ezeken a csatornákon az illegális anyagokat már mindössze 99 rúpiáért (körülbelül 430 forintért) meg lehetett vásárolni.
Máris jöhet a felelősségre vonás
Néhány órával a vizsgálat nyilvánosságra hozatala után az indiai kormány bejelentette, hogy a hirdetések miatt beidézte az Instagram anyavállalata, a Meta képviselőit.
Az Instagramon megjelenő hirdetések kizárólag a platform moderációs technológiájának előzetes jóváhagyása után kerülhetnek ki az oldalra.
Ennek ellenére, amikor a BBC bejelentette az egyik érintett hirdetést az Instagramnak, a közösségimédia-platform 24 órával később azt a választ adta, hogy a bejegyzés nem sérti a „közösségi irányelveit”.


