3p

Az óév utolsó napján elhunyt az ingatlanpiac egyik meghatározó szereplője - akinek nevéhez fűződik a World Financial Center és a londoni Canary Wharf fejlesztése is. Albert Reichmann 93 éves volt.

A Győr-Sopron megyei Beled községből indult a világ egykor leghíresebb ingatlanfejlesztője. Onnan költöztek Albert Reichmann - aki már Bécsben született - szülei az osztrák fővárosba 1928-ban, majd sikeres kereskedésüket hátrahagyva Kanadába menekültek a német megszállás elől. Az egykori híradások szerint a magyarul, németül és héberül egyaránt beszélő családapa Bécsből szállított tojást előbb Ausztria városaiba, majd később egész Európába.

A szülők: Samuel Reichmann és Reneé hat kisgyermekükkel vágtak neki a világnak. Öt fiú- és egy lánygyermekük 1923 és 1933 között született. Az ortodox zsidó család végül Tangerben telepedett le, ahol ott folytatták, ahol kezdték: a kereskedelemmel. A Reichmann-fiúk azonban Kanadának vették az irányt Torontóban megtelepedő család előbb a raktárakat épített a város külterületein, majd irodaépületeket húzott fel - előbb Kanadában, majd az Egyesült Államokban.

A Reichmann-fivérek vállalkozása Kanadából indult, de az USA-ban értek csúcsra. Forrás: Olympiatile
A Reichmann-fivérek vállalkozása Kanadából indult, de az USA-ban értek csúcsra. Forrás: Olympiatile

Albert és két bátyja, Edward és Louis alapították meg Montrealban az anyacéget. Az Olympia Floor and Wall Tile-ból kinőtt ingatlanos vállalkozás torontói kirendeltségét az 1933-ban született Ralph vezette, a cég igazi fejének azonban Pault tekintették, aki az ingatlanfejlesztéseket irányította. Olyan emblematikus épületek fűződnek az Olympia and York nevéhez, mint a bostoni Exchange Palace, a torontói First Canadian Palace, amely 1975-ben Kanada legmagasabb felhőkarcolója volt.

New-Yorkban a múlt század hetvenes éveiben jelentek meg. Az akkori ingatlanpiaci visszaesést kihasználva nyomott áron vásároltak ingatlanokat, majd a '80-as években belefogtak a város emblematikus épülete, a World Financial Center építésébe. A beruházás akkori árakon is dollármilliárdokat emésztett fel, de ez a befektetésük is busásan megtérült. A cégcsoport értékét a múlt század nyolcvanas éveiben közel 10 milliárd dollárra értékelték. Nem volt tehát véletlen, hogy a Washington Post az "ingatlanpiac kanadai Rotschildjei" néven emlegette a Reichmann-fivéreket.

A Canary Warf London emblematikus negyede lett. Fotó: Pixabay
A Canary Warf London emblematikus negyede lett. Fotó: Pixabay

A másik nagyméretű ingatlanfejlesztésüket London akkor még elhanyagolt-lepusztult külvárosában a Canary Wharf területén kezdték. A más néven Docklands-nek is emlegetett terület fejlesztésére állítólag maga Margaret Thatcher kérte fel Reichmannékat. Ez azóta az angol főváros egyik legfelkapottabb része lett. Cégük, az Olympia and York a kilencvenes évek elején csődvédelembe menekült, és később sem tudtak már sikereket elérni az ingatlanszakmában. Minden olyan vállalkozásukkal is kudarcot vallottak, amelyek kívül estek az ingatlanszakmán.

A Reichmann család nem volt hálátlan egykori szülőföldjéhez. A rendszerváltás évében anyagi segítségükkel nyílt újra a pesti zsidónegyed legendás iskolája a VII. kerületben, a Kertész utca és a Wesselényi utca sarkán. Ráadásul Budapest egykori első zsidó gimnáziumának támogatását akkor sem hagyták abba, amikor az Olympia and York csődközelbe került.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!