2018. november 27. 05:44
mfor.hu

A múlt héten visszaesett az X-Faktor nézőszáma, így megelőzte a Sztárban sztár. A hétköznapok királya továbbra is a Konyhafőnök.

 

Az elmúlt hetekben többször jeleztük, hogy az X-Faktor nagyon erősen szerepelt, és a saját várakozásainkat túlszárnyalta. Azt is megírtuk, hogy miközben az egyes adások is jól teljesítettek, volt olyan este, amikor az év legerősebb kereskedelmi tévés produktuma lett a másor. A korábbi évek analógiája alapján várható volt, hogy az élő adások bája nem akkora, mint a válogatóké, amikor a nézők nem kevés kárörömmel ülnek a készülékek elé. Ezzel nálunk sokkal jobban tisztában van az RTL is, amit mi sem mutat jobban, hogy az idei szériában mindössze öt élő adást terveztek, miközben a felvezetés (válogató, mentorház, stb.) ennél több adást ölelt fel.

A 47. heti nézettségi adatok szerint a második élő adás viszont az eddigieknél kevesebb embert érdekelt, hiszen míg az eddigi adások mindegyike 1 millió nézőnél többet ültetett a képernyők elé - sőt a legerősebb 1,35 milliós nézettséget hozott -, addig most a lélektani szint alá csúszott a tehetségkutató. Ha jóslásokba akarnánk bocsátkozni, akkor az elmúlt évek alapján a jövő heti műsortól várnánk a leggyengébb nézettséget, majd az utolsó két adásnál, illetve főleg a finálénál már ismét emelkedő lehet a mutató, de a legerősebb nézettséget az sem fogja elérni.

Azáltal, hogy az X-Faktor nézőinek egy része elpártolt a tehetségkutatótól a Sztárban sztár örülhetett, hiszen így a teljes nézettségben ez a műsor lett a legnézettebb a múlt héten. Ez egyébként azért is lehet örömteli a csatorna háza táján, mert hasonlóra ősszel nem került sor, mivel folyamatosan RTL-es műsorok (Mi kis falunk, X-Faktor) vezette a nézettségi listát. Igaz, a TV2 showműsora sem tudott a lélektani egymilliós szint fölé kapaszkodni. Emellett az vethet még némileg borút a történésekre, hogy a kereskedelmi célcsoportnak hívott 18-49 éves korcsoportot nézve a Sztárban sztár az X-Faktor mögé szorult.

A TV2 persze nem csak esténként, de más időszakokba is próbálja magához csalogatni a nézőket. Hétköznap délutánonként ennek kézenfekvő módja a szappanoperák vetítése, így a csatorna is ebben erősít. Új romantikus történet váltja a Ferihát hétköznaponként a TV2 műsorán. A fiatal lány, Cennet életét különös, véletlen találkozások befolyásolják. A két főszereplőt Almila Ada és Berk Atan alakítják, egyiküket sem láthattuk korábban még hazánkban vetített török sorozatban. Viszont Yusuf Akgün-t jól ismerhetik már a nézők a Ferihából.  Érdekesség, hogy a magyar csatornákat 2010 után árasztották el a török produkciók, és a november 21-én elindult Cennet immár a 25. ilyen sorozat.

A médiavállalat egyik legsikeresebb kábeladója, az Izaura TV esetében is futószallagon érkeznek az újabb szappanoperák, hiszen november 21-től országos tv premierrel debütált A fény árnyékában című koreai sikersorozat, míg az egykori török közönségkedvenc, a Seherezádé mellett a Szultána II. is új epizódokkal várja a nézőket. A csatorna közleményéből az is kiderült, hogy októberben nézettségi rekordszámokkal büszkélkedhet az Izaura TV. A sorozatok szerelmeseinek csatornája indulása folyamatos növekedést mutat, októberre 18-59-es célcsoporton 2,2 százalékos közönségarányt ért el, ezzel a kábelcsatornák között a 9. legnézettebb csatorna lett a múlt hónapban, megelőzve ezzel olyan csatornákat, mint az RTL+, az AXN, vagy az ATV. (Az mfor.hu tévés nézettségi adatokat elemző cikkeiben a 18-49 éves korcsoportot, illetve a 4 évesnél idősebbeket - teljes lakosságot - reprezentáló sorokat elemezzük. A fenti adatokkal ellentétben többnyire a főműsoridős (19-23 óra között) időszak számait vizsgáljuk - szerk.)

Megállíthatatlan a Konyhafőnök Megállíthatatlan a Konyhafőnök

Ami a hétköznapokat illeti, a Konyhafőnök VIP megingathatatlan volt, esténként a készülékek előtt ülők ötöde nézte a gasztrovetélkedőt. A műsor után következő Barátok közt még nagyjából hozza a csatorna átlagos közönségarányát, az Éjjel-nappal Budapest viszont egyértelműen megsínyli a késő kezdési időpontot. A Konyhafőnök dominanciájára jellemző, hogy egyedül a Ninja Warrior tudott látótávolságon belül maradni a hét további napjaiban viszont nem volt ellenfele, hiszen A legbátrabb páros, a Mi tenne a gyereked, és a Csak show és más semmi sem tudott a közelében maradni. Sőt utóbbi két műsor (továbbra is) kifejezetten szenved, hiszen a csatorna átlagos közönségarányától is elmaradnak a számaik.

Összefoglalva a 47. hét legfontosabb adatait, azt láthatjuk, hogy a 18-49-es korcsoportban főműsoridőben ismét elvitt egy estét a TV2, míg a másik hatot az RTL Klub nyerte. A két nagy csatorna közönségaránya nagyjából stagnált. Az RTL-t a képernyők előtt ülők 16,9 százaléka követte, míg a TV2 10,4 százalékos átlagos közönségarányt ért el. Az RTL-es kábelcsatornáknál sem volt forradalmi változás, hiszen a F+ közönségaránya 4,9 százalék, míg a Cool-é 3,7 százalék lett. Némileg javított a Viasat3 (2,8% SHR), míg a Duna TV megtartotta egy héttel korábbi közönségarányát, így 1 százalékot ért el.