2p

A fejlesztő-tulajdonos WING Zrt. teljesen felújítja Óbuda legnagyobb bevásárlóközpontját. Nyitás jövő tavasszal lesz.

A WING Zrt. még 2018-ban vásárolta meg a bevásárlóközpontot. A vállalat hamarosan hozzálát a felújítási munkákhoz, az átalakítást követően, a tervek szerint 2022 tavaszán nyithat a komplexum. A nemzetközi divatmárkák mellett felújított mozival és tetőkerttel várja majd jövőbeli látogatóit. A földszinten újranyitó INTERSPAR is teljes egészében megújul, kialakítanak egy INTERSPAR to Go-t is.

A bevásárlóközpont üzleteinek döntő többsége 2021. április 3-án, szombaton este zárt be, míg a hipermarket és az autómosó várhatóan május folyamán.

Az Eurocenter felújítás utáni látványterve. (forrás: WING)
Az Eurocenter felújítás utáni látványterve. (forrás: WING)

A mintegy 25 ezer négyzetméternyi bérebadható területű Eurocenter felújításának létjogosultságát támasztja alá, hogy a III. kerület és a kapcsolódó agglomeráció vásárlóerő indexe jóval az országos átlag feletti , illetve a térség további fejlődés előtt áll a tervezett és fejlesztés alatt álló lakóparkoknak, irodaházaknak és multifunkcionális projekteknek köszönhetően.

A WING az egyik legnagyobb magyar, magántulajdonban lévő ingatlanfejlesztő, egyúttal a legnagyobb lengyel ingatlanfejlesztő, a lengyel Echo Investment többségi tulajdonosa. A vállalatnak ez a negyedik bevásárlóközpont-fejlesztési projektje az egri Agria Park, a budai Hegyvidék Bevásárlóközpont, valamint a szintén budai MOM Park után.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!