3p

Komolyabb gondok lehetnek a magyar Facebookként elindított Hundubot üzemeltető cégnél. Nemcsak az oldal elérhetetlen ugyanis napok óta, de gazdálkodási problémák is lehetnek a háttérben.

Lelőtték "a magyar Facebookot" - ezzel  a címmel jelent meg csütörtök reggel a Népszava cikke, miszerint a Hundub napok óta elérhetetlen. Ugyan a lap kereste az oldal fenntartóját, hogy megtudja az elérhetetlenség okát, valamint hogy várható-e, hogy ismét elindul az oldal, de semmilyen választ nem kapott.

Az oldal körül nem ez az első alkalom, hogy probléma merül fel. A Telex februárban vette észre, hogy a rendszeren lévő rés miatt láthatóak a felhasználók által privátban küldött képek, amelyek között gyermekpornógráf fotókra bukkantak, amiért a portál bejelentést tett a rendőrségen. Májusban pedig a hvg.hu szúrta ki, hogy a Hundub elérhetetlenné vált, ám nem sokkal később akkor még újraindult. Az ötletgazda-üzemeltető Pál Csaba korábbi állítása szerint terheléses támadás is érte már az oldalt.

Az eddigi technikai jellegű problémák után lapunk újabbakra és más jellegűekre bukkant.

Napok óta elérhetetlen, végrehajtás is indult a Hundub ellen (Fotó: Hundub)
Napok óta elérhetetlen, végrehajtás is indult a Hundub ellen (Fotó: Hundub)

Az informatikai gondok mellett anyagi, számviteli téren sem lehet minden rendben az üzemeltető cégnél.

A Hundub Kft. ugyanis a Nemzeti Adó- és Vámhivatal végrehajtás alatt állók listáján is szerepel - vettük észre az adatbázisban.

Mivel az ezzel kapcsolatos információk adótitoknak minősülnek, a NAV nem közöl több információt magánál a végrehajtás tényénél. Az viszont biztos, hogy mint azt korábban lapunk megkeresésére elmondták: "amennyiben valamely adózó a (...) közzétett listán szerepel, az adóvégrehajtást tényként kell kezelni".

A végrehajtási eljárás még az elején járhat, ezt ugyanis még nem rögzítették a társaság cégkivonatában. Az Opten adatbázisában azonban ráleltünk némi plusz információra.

A cégellenőrző alapján a NAV a végrehajtási eljárás megindítását júlus 5-én tette közzé, néhány nappal korábban, július 2-án pedig a Hundub Kft. "áfa bevallást be nem nyújtó adózó" lett. Ezek alapján adja magát a feltételezés, miszerint a végrehajtás nem független az áfa-bevallás elmaradásától.

A cég tavaly augusztus végén jött létre és az ezt követő szűk félév alatt egy forint árbevételt nem szerzett, költségek ellenben felmerültek, így végeredményben 3,6 millió forintos veszteséggel zárta 2020-at. Ez önmagában természetesnek is tekinthető egy induló cég esetében, néhány évre ugyanis rendre szükség van ahhoz, hogy a tevékenység jövedelmezővé váljon.

Bár a cég augusztusi alapítású, a közösségi oldal maga csak decemberben startolt el, ami körül nagy médiaérdeklődés volt. Főleg a kormánypárti sajtó és a Mi hazánk radikális párt lelkesedett érte. Ekkortájt derült ki az is, hogy a kormány a Facebook megrendszabályozására készül. Az ellenzék egyes politikusai attól tartottak, hogy a kabinet orosz és kínai mintára az amerikai site kiszorítására törekszik.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!