3p

Nem vicc, a közbeszerzési pályázatba beleírták, hogy ha nem gyűlik össze elég taós pénz, akkor le kell fújni az egészet. Elsőre még becsült ár sem volt, majd lett, de az meg egymilliárddal megdrágult. Mégis összegyűlt a kívánt összeg, úgyhogy jöhet a menet.

A II. Kerületi Sport és Szabadidősport Nonprofit Kft. még tavaly nyáron írt ki tendert egy uszoda felépítésére a Máriaremetei út 224. szám alatti telken, melynek a különlegessége az volt, hogy belefoglalták a dokumentumba: a létesítmény csak akkor készülhet el, ha összejön rá elég TAO-támogatás. Ellenkező esetben előre nem látható indok miatt le kell fújni az egészet, és nem kell szerződést kötni senkivel. A Közbeszerzési Értesítőben megjelent eredeti felhívás nem közölt becsült összeget arra, hogy mennyi pénzből lehet megépíteni az uszodát, a pályázati határidőt pedig tavaly ki is kellett tolni pár héttel.

illusztráció (MTI Fotó: Varga György)
illusztráció (MTI Fotó: Varga György)

Az uniós közbeszerzési értesítőben most megjelent hirdetmény szerint azonban sikeres volt a tender, vagyis pályázó is volt, a TAO-pénzek is meglettek, és megvan a nyertes cég is, mely felépítheti a Máriaremetei Uszodát. Ez pedig nem más, mint a fővárosi A-Híd Zrt., mely a nyíregyházi Aktuál Bau Kft. elől happolta el a feladatot, és amellyel a II. Kerületi Sport és Szabadidősport Nonprofit Kft. március 5-én meg is kötötte a szerződést. Most már ár is szerepel a hirdetményben, rögtön kettő is: eredetileg becsültként 4,3 milliárd forintot tüntettek fel, mely azonban

5,6 milliárd forintra drágult.

A hirdetmény a felépítendő uszoda medencéinek tervezett adatait is tartalmazza, melyek a következők:

  1. medence: televízió közvetítésre alkalmas, FINA szabályoknak megfelelő, fedett, 10 pályás, 50*25 m vízfelületű versenymedence, 220 cm-es vízmélységgel (feszített víztükörrel);
  2. medence: fedett, 20*10 m vízfelületű tanmedence, 80-120 cm-es vízmélységgel (feszített víztükörrel);
  3. medence: kültéri (időszakosan lefedhető), 21*33,3 m vízfelületű medence, 200 cm-es vízmélységgel (feszített víztükörrel).

A medencék összesített vízfelületének tervezett nagysága: 1250 + 200 + 699 = 2149 m2. Az uszoda tetőszerkezetének tervezett fesztávolsága: 47,6 m.

Az A-Híd Zrt. az elmúlt években leginkább két projektről ismerős: 2015 nyarán ők nyerték el a Mészáros és Mészáros Kft.-vel, valamint a Swietelsky Vasúttechnika Kft.-vel együtt a győr-gönyűi kikötő közel 7 milliárdos fejlesztési tenderét. Ezen eljárás kapcsán zárta ki a hatóság három évre minden közbeszerzésből az akkor már épp nem Orbán-szövetséges Simicska Lajos Közgépét. Az emiatt indított pert a Közgép aztán harmadfokon is megnyerte, visszatérhetett a pályázók közé, csak hát már jóval halványabb eredményekkel. Az A-Híd Zrt. másik nagy gurítása a Kelenföld–Százhalombatta-vasútvonal felújítása volt, melyet a V-Híd Zrt.-vel közösen zsákoltak be 2016 szeptemberében. A NIF Zrt. által kiírt tender eredetileg 31 milliárdos volt, aztán felcsúszott 51 milliárd forintra. Ezek a felújítási munkák jelenleg is folynak.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!