7p

Folytatódott a magyar építőipar mélyrepülése, a KSH friss jelentése szerint májusban csaknem ötödével csökkent a termelés az egy évvel ezelőttihez képest. Az ágazatban megint szaporodóban van a lánctartozás. Nem vigasz, hogy a környező országokban is szenvednek a kivitelezők és az építőanyagkereskedő cégek.

Nem lepődtünk meg a KSH szerdai gyorsjelentésén, ami szerint májusban 20,1 százalékkal csökkent az építőipari termelés volumene a tavalyi azonos időszakhoz képest. Minden fronton, tehát mindkét építményfőcsoport termelése visszaesett: az épületeké 24, az egyéb építményeké 15,6 százalékkal.

Az ágazatok közül az épületek építésében 16,8, az egyéb építmények építésében 12, a speciális szaképítésben 27,8 százalékkal esett vissza a termelés. A megkötött új szerződések volumene 7,4 százalékkal csökkent, ezen belül az egyéb építmények építésére vonatkozóké 29,1 százalékkal alacsonyabb volt az egy évvel korábbinál. Viszont az épületek építésére kötött szerződéseké 47,6 százalékkal haladta meg az előző évi, alacsony bázist.

A teljes kómára utal, hogy az építőipari vállalkozások május végi szerződésállományának volumene 14,5 százalékkal elmaradt a 2019. május végitől. Az épületek építésére vonatkozó szerződések volumene 14,1 százalékkal nőtt, az egyéb építményeké ugyanakkor 25,6 százalékkal csökkent. A szezonálisan és munkanaphatással kiigazított indexek alapján az építőipar termelése az áprilisihoz mérten 20,3 százalékkal csökkent. Az első öt hónapban – a nagy májusi és áprilisi zuhanás ellenére – csupán 5,6 százalékkal mérséklődött az ágazat termelése.

A termelés gyors növekedése aligha van kilátás ősz előtt. Néhány nagyobb infrastrukturális beruházás indulhat még idén, de ez is csak a lélegeztető gépen tartást segíti. A későbbi kilábalás is csak akkor lehet, ha megint felpörög a lakásépítés, ahogy azt a kormány egyebek között a rozsdaövezeti programjával szeretné elérni.

A KSH visszafogottan annyit fűzött hozzá: a koronavírus okozta járvány miatt megváltozott gazdasági folyamatok hatása májusban jelentős volt. Még nem tudni mennyire, ezt csak akkor hámozhatjuk ki, ha a nyári adatok ismertek lesznek.

A termelést hátráltatja, hogy továbbra is bizonytalan az ellátási lánc folytonossága, a megint bevezetett európai korlátozások gátolják a szállítást és a munkaerő áramlását. Márpedig a hazai építőiparban a foglalkoztatottak között legalább 20-25 százalékos a külföldiek aránya. Egyes építkezéseken – a magyart háttérbe szorítva – szinte csak ukránul, románul vagy ázsiai népek nyelvein lehet kommunikálni.

A hazai építőipar teljesítményén – a járványhatás mellett - az is meglátszik, hogy még mindig igen lassú a digitális fejlődés. Csak a legnagyobb kivitelezők vezették be a korszerű informatikán alapuló tervezést, logisztikát és műszaki ellenőrzést. A vállalkozások növekvő része eközben ismét a lánctartozások miatt szenved. A munkaerőhiány ugyanakkor némileg enyhült pár hónapra, mivel több ezren - vélhetően csak átmenetileg - hazatértek Magyarországra.  

A környező országok építőipari piaca is mély gödörben van. A déli és délkeleti szomszéd térségekben (Bulgária, Horvátország, Románia, Szerbia, Szlovénia) az építési teljesítményben további csökkenés várható a Buildecon nyári előrejelzése szerint. A két kivétel Horvátország és Bulgária, ahol a mélyépítés ellensúlyozhatja a magasépítés veszteségeit. Jövőre valószínűleg pozitív rátákat tapasztalunk majd mind az öt országban.

Ukrajnában az elmúlt négy év fellendülését akasztotta meg a járvány. Az állami támogatás és a bankhitelezés továbbra is megbízható eszköz lenne az építőipar számára, ám a fejlesztők abbahagyták a lakáscélú hitelfelvételt a karantén alatt, és a bankárok az üzleti hitelezés jelentős csökkenését jósolják. Az építőipar jövője nagymértékben függ a gazdasági fellendüléstől, viszont az ukrán kormány gazdaságélénkítő programja nem tartalmaz célzott intézkedéseket sem az építőipar sem a jelzálogkölcsönök támogatására, így úgy tűnik, az építőipari cégeknek egyedül kell majd megküzdeniük a válsággal.

Oroszországban 2020-ban drasztikus csökkenés jöhet az építésben (-7,4 százalék) a gazdaságot érintő egész sor negatív tényező miatt: az olajárak csökkenése, a rubel árfolyamának mélyrepülése, valamint az azt követő járvány és az elhúzódó karantén. Mindez idén gazdasági válsághoz vezetett, mely jövőre is érezteti majd hatását. Ez a Buildecon szerint az építési piac minden szegmensében is recessziót okoz.


Kommentárok
Németh Dávid, a K&H Bank vezető elemzője így kommentálta az adatokat: „A májusi csökkenésre számítani lehetett. Az előző hónapokban ugyanis még mérsékelt volt a csökkenés, májusban viszont már markánsan megjelent a járványhatás.”

A szakember azt is elmondta, hogy a szektor következő időszakában negatív tartományban maradhat a rendelésállományok alakulása alapján. Az új építőipari szerződések volumene 7,4 százalékkal csökkent, de a két fontos alágazatban felemás a kép. Az egyéb építmények, többek között út-, vasút-, közműépítésre vonatkozó új megrendelések volumene 29,1 százalékkal csökkent, az épületépítéseké ugyanakkor közel 48 százalékkal nőtt, utóbbi jelentős növekedés a tavalyi alacsony bázissal is magyarázható. Az építőipar teljes rendelésállománya május végén 14,5 százalékkal maradt el a tavalyitól. Az épületépítés esetében 14 százalékos volt a növekedés, az egyéb építményeknél közel 26 százalékos volt a hanyatlás.

„Ezekből az adatokból az látszik, hogy az épületépítések adhatnak támaszt az ágazatnak, de a számokat érdemes óvatosan kezelni. A megrendelések ugyanis 6-12 hónapos időtávon jelenhetnek csak meg a termelésben és a járvány miatti bizonytalan helyzetben, a beruházók elhalaszthatják az egyes építkezéseket. Az év második felében egyrészt attól függ az építőipar teljesítménye, hogy a járvány alatt leállított beruházások közül mennyi indulhat újra. Másrészt a foglalkoztatottság alakulása is lényeges tényező: feltehetően a második negyedévben visszaesett az építőiparban dolgozók száma, a csökkenés mértékétől is függ, hogy az év második felében milyen ütemben tud visszapattanni a termelés.” – tette hozzá Németh Dávid.

"Bár az építőiparban is érezhetőek a koronavírus-járvány kedvezőtlen gazdasági hatásai, hiszen az ellátási láncok szakadozása és a külföldi építőipari munkások hazautazása átmenetileg fennakadásokat okozott, a szektor más iparágakhoz képest lényegében mégis ellenállónak bizonyult. Az egészségügyi vészhelyzet okozta visszaesés az iparágban egy korábban nagyon magas termelési bázisról következett be. Magyarországon az ingatlanfejlesztések továbbra is hozzájárulnak a hazai gazdaság ellenállóképességének növeléséhez. Nem álltak le a prémium irodaház-fejlesztések sem, mivel a bérlők továbbra is keresik a minőségi irodahelyeket, azonban még inkább felértékelődik számukra a kiváló lokáció, a könnyű megközelíthetőséggel és a széles körű szolgáltatások. Az egészségügyi krízist követő új korszakban az alapvető döntési kritériumok részévé válik az egészséges, biztonságos és emberközpontú munkakörnyezet" - kommentálta a gyorstájékoztató adatait Tatár Tibor, a Futureal vezérigazgatója.

A változások a piaci szereplőket arra késztetik, hogy újragondolják az elmúlt években népszerűvé vált tágas, egyterű irodatereket, valamint a nagyon sűrű ültetési irányelveket. "A tehetséges munkaerő megszerzése és megtartása már az irodaválasztásnál is kiemelt szempont. A bérbeadóknak és a bérlőknek szorosan együtt kell működniük, hogy megfeleljenek a hirtelen átalakuló elvárásoknak, aminek legfőbb célja a munkatársak egészségének védelme" - emelte ki Tatár Tibor. Erre válaszul jött létre az úgynevezett Stay Safe kezdeményezés, amelynek lényege, hogy az irodákra vonatkozóan új egészségvédelmi előírásokat alakítanak ki, illetve új technológiai megoldásokat alkalmaznak. Ide tartoznak például a teljesen érintésmentessé tett közösségi terek, a kártyaérzékelős automata ajtók és lámpakapcsolók, valamint a biztonságos távolságot jelző jelzések.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!