Az olajfinomítókat üzemeltető vállalkozások évtizedek óta nem látott keresleti visszaeséssel szembesültek az utóbbi időben. A koronavírus-járvány után ugyan a helyzet némileg javult, ám az alapanyagára eközben gyorsan emelkedni kezdtek. Az OPEC a kitermelés erőteljes visszafogásával indította meg az olajárat, amit tovább lendített az is, hogy a karanténidőszak utáni nyitás a kereslet növekedését hozta. Eközben viszont a finomítói marzsok nem tudtak nőni, sőt komoly nyomás alá kerültek.
Az Európai Unióban működő finomítók különösen veszélyeztetettek, hiszen jellemzően korosabb létesítményekről van szó. Ráadásul a közösség környezetvédelmi előírásai, illetve a fosszilis energiahordozók visszaszorítása érdekében tett lépések miatt ezek jövője egyébként is kockázatosabb, áll a Financial Times írásában.
A felesleges kapacitások további problémákat jelentenek, amelyeket a szektor eredményes működtetéséhez csökkenteni kellene. Az UBS elemzői szerint a kapacitásokat jelentősen, napi 3 millió hordónyival kellene 2021 végéig visszavágni, ami az Egyesült Királyság fogyasztásának kétszerese, ahhoz, hogy az érintett vállalatok jövedelmezően tudjanak működni. Az elöregedett európai finomítók mellett a kisebb kapacitású amerikaiak lehetnek még áldozatok, illetve néhány ázsiai finomítót is bezárhatnak.
Az 1950-es és 60-as években épített finomítók elavultak, jelentős költségekkel lehetne ezeket fejleszteni, hogy hatékonyságban felvegyék a versenyt az újabb technológiát képviselő egységekkel, amelyek például a közel-keleti régióban vagy Nigériában épültek. Már a járvány előtt is voltak felesleges kapacitások, a koronavírus miatti gazdasági visszaesés csak felgyorsította a konszolidációt. Az elemzők szerint az iparág kilátásai a pénzügyi válság utáni időszakra emlékeztetnek, a finomítói árrés akkor is csak azt követően kezdett emelkedni, hogy az üzemek egy részét bezárták.
A szakértők szerint nagyon nehéz előre jelezni, hogy mely finomítókat zárhatják be, mivel ez gyakran politikai kérdéssé válik. A kormányok két szempont miatt sem szívesen támogatják a finomítók leállítását, egyrészt az ellátás biztonsága, másrészt a munkahelyek elvesztése okoz ilyenkor fejfájást a döntéshozóknak.
Optimális esetben a finomítói marzs hordónként 10 dollár körül alakul, ám az iparági átlag alapján most ennek a felét sem éri el, miután az alapanyag árak sokkal gyorsabban növekedtek az utóbbi hónapban, mint a végtermékeké. Az említett elavult üzemek esetében pedig az sem ritka, hogy már most is a létükért küzdenek az üzemek és az árrés az egy dolláros szint alatt van. A szakértők úgy látják, hogy a jelenlegi trendek alapján csak idő kérdése, hogy mikor jön el a tömeges üzembezárás.
Hogyan érinti az a Molt?
Természetesen felmerül, hogy a finomítók esetleges bezárása a magyar olajvállalatot hogyan érinti, hiszen az ő létesítményeik is elvileg az elemzők által veszélyeztetettnek számító 1950-es és -60-as években épült. Ráadásul a magyar cég viszonylag jelentős kapacitásokkal rendelkezik.
A százhalombattai Dunai Finomító 1965-ben kezdte meg működését, és az egység 165 000 hordó/nap (8,1 millió tonna/év) kőolaj-feldolgozási kapacitásával a közép-kelet-európai régió egyik legnagyobb finomítója. A Mol ugyanakkor a Dunai Finomítót folyamatosan fejlesztette, így a termelés hatékony. Hasonló a helyzet a Slovnafthoz tartozó pozsonyi finomítóval, amely 1957-ben kezdte meg működését, és a feldolgozási kapacitása 124 000 hordó/nap (6,1 millió tonna/év). A finomító nagyfokú kiépítettségének köszönhetően Európa egyik legkomplexebb finomítójának számít (Nelson komplexitási indexe 11,5), így a bezárás ezt sem fenyegeti.
Más a helyzet ugyanakkor az INA finomítóival, amelyek közül a Rijeka Finomító Urinjban, a Rijeka közelében, Kostrena körzetben található, és 1965-ben kezdte meg működését. A finomító 90 ezer hordó / nap (4,5 millió tonna/év) nyersolaj kapacitással Horvátország legnagyobb finomítója. Ugyan felmerült korábban ennek az egységnek is a létjogosultsága, ám a stratégiai tervek szerint az üzemet nem fenyegeti a bezárás, ellentétben a Sisaki Finomítóval. Az INA Downstream a 2023 New Course program részeként azt tervezi, hogy megszünteti a sisaki hagyományos kőolaj-finomítását és ipari telephelyként hasznosítja a területet, ahol számos üzleti tevékenységet fog folytatni. A stratégiai iránymutatásokkal összhangban tervezett projektek közé tartozik a bitumengyártás (jóváhagyott), a logisztikai központ, a kenőanyag-előállítás, az LPG-palackok töltése és bio-komponens finomítás.
A Mol és a horvát kormány között – a felmerült korrupciós vádak mellett – ez volt korábban az egyik ütközési pont. A horvátok ugyanis ragaszkodtak volna a sisaki üzem működtetéséhez, annak ellenére is, hogy kis kapacitású, elavult és a Nelson komplexitási indexe is nagyon alacsony. Bár a horvát fél továbbra is időnként kardcsörgetés mellett követeli a Mol-vezérének Hernádi Zsoltnak a fejét, illetve időről-időre felmerül, hogy visszavásárolják a korábban privatizált részesedést, a felek a finomítók kapcsán tavaly egyezségre jutottak.
A horvát és a magyar féle megállapodása szerint bezárhatják a sisaki erőművet, cserébe 600 millió dollárt költenek el az INA Rijeka Finomítójának korszerűsítésére. Ez a viszonylag nagy összeg ellenére egyébként a magyar társaság érdekeinek is megfelel, a horvát finomítói tevékenység ugyanis az utóbbi 10 évben rendre veszteséggel járt. A sisaki egység bezárásával ez már önmagában is csökkenne, a Rijeka Finomító modernizálása révén pedig a befektetett összeg három év alatt megtérülhet. Így a korábbi 90 milliós éves mínusz 2023-tól 100 milliós pluszt hozhat az EBITDA-ban (ez a kamatok, adózás és értékcsökkenési leírás előtti eredményt jelenti). A finomító a fejlesztések révén sokkal több dízel üzemanyag előállítására lesz képes, miközben a veszteséges fűtőolaj-kapacitása csökkenni fog.
