3p

Nagy hírverés nélkül, de belépett a magyar piacra az Alibaba logisztikai vállalata. Ferihegyen lesz igen aktív, a budapesti repülőtér üzemeltetője kínai partnereivel kedden írt alá egy széles együttműködésről szóló megállapodást. 

A Budapest Airport, a kínai Henan Airport Group (a Csengcsou Nemzetközi Repülőtér üzemeltetője) és a CECZ / Utlink kínai-magyar üzleti és logisztikai fejlesztő vállalat együttműködési megállapodást írt alá, melynek célja a Magyarország és Kína közötti légi Selyemút létrehozása, illetve a két repülőtéren dedikált logisztikai központok létesítése az áruforgalom kiszolgálására. 

A projekt lehetővé teszi, hogy a két repülőtér a kínai és a teljes kelet-közép-európai térség kiemelkedő légi cargo kapujává lépjen elő. Ezzel több piaci szereplő, köztük az Alibaba csoport is élni fog, sőt részben már él is. Az Alibaba logisztikai cége a Kelet-Közép-Európa légiáru elosztóközpontjaként jelölte meg a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret. Áprilisban meg is indultak az első szállítások. A sikeres lebonyolítás eredményeként kezdetben napi több tíz tonna áru (több tízezer küldemény) kezelése jelent meg a budapesti repülőtéren, a jövőben pedig ennél is nagyobb volumenek várhatóak, elsősorban a projekt regionális szintű gyűjtő-elosztó szerepének köszönhetően - olvastuk a Budapest Airport közleményében.

Sok  targonca kell majd az új kínai központba (fotó: Prologis)
Sok targonca kell majd az új kínai központba (fotó: Prologis)

A most aláírt megállapodás értelmében a partnerek – a BUD, a CGO és a CECZ / Utlink Central European Trading and Logistic Cooperation Zone logisztikai fejlesztő vállalat - szervezésében létrejön a két ország közötti légi Selyemút. A projekt megvalósításához magyar oldalról fontos támogatást nyújtott a Külgazdasági és Külügyminisztérium, az Innovációs és Technológiai Minisztérium, a Nemzeti Adó-és Vámhivatal központi és Repülőtéri Igazgatósága, a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) és a Magyar Posta Zrt. és a Ghibli Kft. is.

Az együttműködés részekén a CECZ/Utlink csoport szervezésében tavaly októberben közvetlen CGO-BUD-CGO légiáruszállító járat indult, amely heti három alkalommal, a Hainan Airlines üzemeltetésével közlekedett. A légiösszeköttetés 2021 március végén további heti két, Boeing 747 típusú géppel teljesített járattal bővült – ez az összeköttetés most, a 100. üzemeltetett járattal új mérföldkőhöz érkezett.

A budapesti és csengcsoui repülőtereken már most dedikált árukezelő szállítmányozó raktárak létesültek a forgalom kezelésére: a henani repülőtéren 2021 februárjában adták át a Budapest Exkluzív Tengerentúli Terminált, Budapesten pedig a Cargo Cityben a mai napon adták át a Zhengzhou Exkluzív Tengertúli Terminál névre keresztelt, dedikált raktárcsarnokot.

A felek jelenleg is tárgyalásokat folytatnak egy, a budapesti repülőtéren épülő, több tízezer négyzetméteres kínai logisztikai gyűjtő-elosztó központ kialakításáról, amely évente több százezer tonna árukezelési kapacitást tenne lehetővé.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!