7p

Ez a cikk Privátbankár.hu / Mfor.hu archív prémium tartalma, amelyet a publikálástól számított egy hónap után ingyenesen elolvashat.
Amennyiben első kézből szeretne ehhez hasonló egyedi, máshol nem olvasható, minőségi tartalomhoz hozzáférni, akár hirdetések nélkül, válasszon előfizetői csomagjaink közül!

Inkább vidékieknek, de nem az agráriumban érdekelt vállalkozásoknak szánják a 10 milliós kamatmentes hitelt, amihez katások is hozzáférhetnek, és a pénzt akár egy másik hitel kiváltására is lehetne fordítani. Itt tart az előkészítő munka, amivel e hét végén végeznek, mások mellett az MKIK bevonásával. Megkérdeztünk több érintett szakmai szervezetet és érdekképviseletet arról, hogy mit gondolnak a programról. És az ötletgazdát is.

Az elmúlt napok egyik legfontosabb kormányzati bejelentése a 10 millió forintos kamatmentes hitel elindítása volt. Egyelőre kevés információ látott napvilágot a konstrukcióról. Tegnap a Magyar Fejlesztési Bank már beszállt a tájékoztatási kampányba, mint közölték, az MFB Pontok hálózatában 100 milliárd forintos keretösszeggel maximum 10 millió forintos felső felvételi határral lesz majd elérhető a Kamatmentes Újraindítási Gyorskölcsön. A hitelt 10 éves futamidővel és 3 éves türelmi idő mellett igényelhetik majd a vállalkozások. Kormányzati tájékoztatás szerint pedig a hitel a bér, járulék, rezsi, működési költségekre, valamint készlet finanszírozására egyaránt felhasználható, ráadásul a hitel ügyfél által fizetendő éves kamata a teljes futamidő alatt 0 százalék.

Parragh László (MTI fotó - Koszticsák Szilárd)
Parragh László (MTI fotó - Koszticsák Szilárd)

A kamatmentes újraindítási gyorskölcsön több tízezer kisvállalkozásnak jelenthet segítséget; a leginkább bajba lévőket célozza, amelyeknek a - legfeljebb - 10 millió forint óriási segítség – mondta még vasárnap Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Ipar Kamara elnöke.

Úgy fogalmazott, hogy a jogosultak körét valamilyen automatizmussal határozzák meg, feltehetően a tevékenységi számok (TEÁOR) alapján. Mindenképpen ebbe a körbe tartoznak a vendéglátás és a turizmus vállalkozói, illetve ezek kiszolgálói: például a taxisok, beszállítók.

Fontos részletek első kézből

A további részletek érdekében mi is megkérdeztük Parragh Lászlót tegnap este, aki elmondta, hogy bár a 100 milliárd forintos keret első hallásra nagyon nagynak tűnik, valójában arra lehet számítani, hogy a vállalkozások gyorsan el fogják kapkodni. Amennyiben átlagosan 5 millió forintot vesznek ugyanis igénybe a hitelfelvevők, akkor összesen 20 ezer vállalkozáson tud segíteni a program - vezette le.

A feltételekkel kapcsolatban, tisztázandó a részleteket, elmondta lapunknak, hogy nem terveznek kötött felhasználását, azaz a hitel akár egy másik hitel kiváltására is felhasználható lenne.

Fontos megemlíteni, hogy Varga Mihály pénzügyminiszter a közösségi oldalán olyan információkat árult el a hitelről, amely alapján meghatározott kiadásokra – köztük bérekre, rezsire - lehetne költeni a pénzt. Parragh László szerint azonban még dolgoznak a konstrukció részletein, azokat a hét végéig egységesítik. Így akkor dől el az is, hogy milyen bevételi határhoz kötik azt, illetve milyen arányokat érdemes szem előtt tartani a hitel igénylésekor. Példaként említette, hogy egy évi 800 ezer forintos árbevételű vállalkozás vélhetően nem fog hozzáférni a hitel maximumához, a 10 millió forinthoz, ahhoz legalább milliós nagyságrendű bevétellel kell azért rendelkezni.

A hitel igénylése és kiutalása közti időt igyekeznek a legrövidebbre szorítani, hogy a vállalkozások minél hamarabb hozzájussanak a pénzhez. Ami pedig a hitelre alkalmas vállalkozói kör meghatározását illeti, a tervek szerint a TEÁOR-számok alapján történik majd a hitelképes cégek meghatározása, de ezen túl is lesznek szempontok.

Biztos, hogy be fognak kerülni azok a tevékenységek, amelyeket tavaly tavasszal, a járvány első hulláma idején adókedvezményekben, mentességekben részesített az állam, de ennél szélesebb körnek tervezik elérhetővé tenni a kamatmentes hitelt. Nem lesz kizáró ok, ha a vállalkozás a KATA szerint működik. A lényeg, hogy pontosan el tudjanak majd számolni a hitel felhasználásával. A kamarai elnök szerint a pénz elosztásakor ügyelni kell arra is, hogy a vidéki vállalkozások kellő arányban tudjanak abból részesedni, ugyanakkor nem látja indokoltnak a mezőgazdasági tevékenységet folytatók helyzetbe hozását ebben a programban.

És a cégek mire számítanak?

Megkerestünk több, várhatóan érintett cégeket képviselő szervezetet azzal kapcsolatban, hogy mik az első benyomásaik az újraindítási gyorskölcsönről:

Azon apartmankiadók számára, akik az ingatlanjukat céges működés keretein belül adják bérbe rövidtávra, óriási segítség lehet. Azok a magánszemélyek, akik ingatlanjukat mint adószámos magánszemélyek adják bérbe, jelenlegi ismereteink szerint nem jogosultak ennek a lehetőségnek az igénybevételére. Számukra valódi segítséget az éves tételes átalányadó elengedése, illetve az ingatlanadó mentesség jelentene. Ezeket ugyanis forgalomtól függetlenül meg kell fizetni.

- mondta lapunknak Schumicky Balázs, a Magyar Apartmankiadók Egyesülete elnöke. Szerinte legalább ekkora segítség lenne, ha a szálláshely kiadásból származó jövedelmet a magánszemélyek külön soron feltüntethetnék az szja-bevallásban, és ez alapján az ebből élő magánszemélyek hitelképessé válnának. Jelenleg ugyanis, mivel az szja-bevalláson nem szerepel a szálláshely szolgáltatásból származó jövedelem, a bankok semmilyen hitelt nem tudnak nyújtani sokezer, amúgy hitelképes magánszemélynek.

Schumicky Balázs szerint a kiszámíthatóságot erősítené, ha a szállásadók tudnák, hogy idén egész évben nem kell idegenforgalmi adót, illetve turizmusfejlesztési hozzájárulást fizetni. Jelenleg ez a mentesség csak a veszélyhelyzet végéig tart. Hozzátette: igaz, hogy a budapesti, zömmel külföldiek által látogatott szálláshelyeknek a várhatóan lassú határnyitás miatt ez kisebb segítséget jelent, de a belföldi szálláshelyszolgáltatásra pozitív hatást gyakorolna.

Mit gondolnak a taxisok?

A taxisok szerint a turisztikai szektorban szolgáltatókat egy hosszútávú és kamatmentes hitel segítheti ugyan például az eszközbeszerzésben, de ettől a utas-fuvarszámok, azaz a kereslet nem fog változni, ami bevételi többletet és garanciát biztosítana a vállalkozóknak a hitelek biztonságos visszafizetésére

Számunkra a legnagyobb segítség most az lenne, hogy a még működő mikro- és kisvállalkozásokat a kormány adó- és  járulékkedvezménnyel segítené, ahogy azt tette a múlt év tavaszán is.

- mondta lapunknak Metál Zoltán. Az Országos Taxis Szövetség elnöke emlékeztetett: a tavaly év végén megjelent, KAVOSZ Zrt. által szervezett Széchenyi turisztikai kártyát is kevesebben vették igénybe, mint amennyien érdeklődtek iránta, ugyanis több feltételnek nem feleltek meg azok a mikro-vállalkozások, akiknek most igazán nagy szükségük lenne a célzott támogatásra és a gyors segítségre. Metál Zoltán továbbra is abban bízik, hogy a munkahelyek megtartására biztosított forrásokat nem csak a klasszikus alkalmazotti kör, hanem azok az önfoglalkoztató mikrovállalkozások is megkapják, akik saját magukat foglalkoztatják.

Wimmer István, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének főtitkára pedig lapunknak elmondta, hogy az MGYOSZ által képviselt cégek jellemzően nagyobbak, mint a hitel által kifejezetten célzott mikro- és kisvállalkozások, és tőkeigényük is változó – emiatt a főtitkár arra számít, hogy nem lesz nagyon aktív érdeklődés az új lehetőség iránt a tagok részéről.

Egyelőre még számos fontos részlet nem ismert a bevezetendő újraindítási hitelről, de Wimmer István jó gondolatnak tartja a kezdeményezést. Mint mondta, azzal, hogy a Magyar Fejlesztési Bank nyújtja az újranyitási gyorskölcsönt, a kereskedelmi bankokénál feltehetően rugalmasabb folyósításra lehet majd számítani, és ez a célzott mikrohitel jól kiegészíti majd a cégeknek a járvány utáni újranyitáshoz szükséges igényét. Véleménye szerint azon vállalkozások számára, amelyek igénybe tudják venni - hiszen a feltételek teljesítése mellett a piacuk és a munkaerejük is megmaradt - a hároméves visszafizetési moratóriummal és kamatmentességgel kiegészített kölcsön nagyon jó lehetőség.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!