3p

Ezúttal a magyarországi iroda működéséhez szükséges eszközök biztosítására lehet pályázni.
 

Az új paksi blokk építését bonyolító, orosz tulajdonú ASZE Mérnöki Vállalat Rt. legutoljára felhőalapú projektmenedzsment szoftvereket vásárolt. A legújabb tender jelentkezési határideje már lejárt, ennek keretében az érdeklődő cégek egy, a „magyarországi iroda adminisztratív és karbantartási működéséhez szükség eszközök biztosításáról” szóló szerződésért versenghettek, maximum 24 654 566 forint értékben.

Ez a cég viheti a tendert

A pályáztatási határidő október 9-én lezárult, ezt egy nappal megelőzve a paksi székhelyű L-Comfort Kft. nyújtott be ajánlatot egyedüliként a lehetséges maximális összegért. A céginformációs adatbázis szerint a vállalkozást 2018. júniusában jegyezték be, és első, tört évét 1,203 millió forintos árbevétel után 537 ezer forintos mínusszal zárta. A cég ügyvezetője egy bizonyos Görög Zoltán, aki korábban az OTP Ingatlanpont paksi irodájának vezetője volt, és akinek nem ez az egyetlen paksi érdekeltségű, 2018-as alapítású cége egyébként.  A Paksi Ingatlanhasznosító Kft. ingatlanügynöki tevékenységet végez és jelentősen jobban teljesített, mint az L-Comfort: 4,35 millió forintos árbevétel mellett 1,674 milliós adózott eredménnyel zárt, azaz már az első, tört évében is nyereséges tudott lenni. 

Hogy áll most Paks II?

Még júniusban írtunk arról, hogy elkezdődött a felvonulási épületek kivitelezése, a leendő atomerőmű területén a projekt első szakaszában összesen több mint 80 kiszolgáló épület létesül, irodaházak, szerelőcsarnokok, raktárak épülnek.

Mindeközben a beruházásra 10 milliárd eurós hitelt nyújtó Vnyesekonombank magyarországi képviseletével szemben hónapokkal ezelőtt végrehajtást indított a NAV. A hivatal erről adótitokra hivatkozva nem nyilatkozhat, csupán annyit mondhat, hogy „amennyiben valamely adózó a (...) közzé tett listán szerepel, az ellene folyó adóvégrehajtást tényként kell kezelni”.

A Vnyesekonombank egyébként Oroszország legnagyobb fejlesztési intézménye, honlapja szerint 338 milliárd rubeles tőkével, 3275 milliárd rubel értékű eszközzel, 1330 milliárd rubeles hitelportfolióval, elnöke Dimitrij Medvegyev orosz kormányfő.

Ha a neve ismerős, az egyáltalán nem véletlen, hiszen annak idején 32 millió euróval hitelezte a Malévet, ezen felül azonban az akkori sajtóinformációk szerint összesen 120 millió euró értékben befektetett pénze ragadt bent.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!