3p

Ezúttal viszont nem természetvédelmi területen, csak a határában.

Január elején írtuk meg, hogy két homokbányát is nyitna természetvédelmi területen Mészáros Lőrinc családi cége. A Mészáros és Mészáros Kft. ezúttal azért kezdene földtúrásba, hogy ne megvenni kelljen a homokot, melyet a 25,9 milliárd forintért a Felső-Tisza országhatárhoz közeli szakaszán felépítendó árapasztó tározóhoz felhasználnak. A Tiszakóródon létesítendő bányákat azonban Natura 2000 területen, a Szatmár-Beregi Tájvédelmi Körzet részén, valamint az Ökológiai Hálózat „magterület” kategóriába tartozó részén nyitnák meg.

Ez törvényileg nem lehetséges, viszont a Mészárosékat képviselő cég vezetője az RTL Klub Híradójának később előállt a megoldással: mint hogy ilyen kondíciók mellett úgysem kapnák meg a hatósági engedélyt a bányanyitásra, az engedélyezési eljárás felfüggesztését kérik hat hónapra, mert elképzelhető, hogy a fél év szünet alatt a minisztérium és az illetékes hivatalok átminősítik a területet Mészároséknak kedvezőre.

Most kiderült, Mészárosék egy harmadik homokbányát is nyitnának Tiszakóródnál, ám ilyen, kivárásos manőverre az új bánya esetében nem lesz szükség. A Szabolcs-Szatmár Bereg Megyei Kormányhivatal Nyíregyházi Járási Hivatal Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztályának weblapján megjelent újabb dokumentumok szerint ugyanis azt az előző kettővel ellentétben már nem Natura 2000-területen nyitnák meg.

Itt lenne az új homokbánya. (Forrás: előzetes vizsgálati dokumentáció)
Itt lenne az új homokbánya. (Forrás: előzetes vizsgálati dokumentáció)

A harmadik bányát a Tiszakóród 047/1/, 047/2, 047/3 hrsz-ú ingatlanokra tervezik. 14 hektár 5756 négyzetméteres területű lesz, homokot, löszt, képlékeny agyagot és kevert ásványi nyersanyagot termelnek majd ki, és a becslések szerint 437 268 köbméter hasznos anyagot tudnak majd kivenni belőle. Maximális termelési kapacitásként 250 munkanap/évvel számolva átlagosan napi 1750, évi 437 500 tonnát saccolnak.

A harmadik bánya ugyan természetvédelmi területbe nem zavar be, de annak a határán létesítik: a Nemzeti Ökológiai Hálózat úgynevezett pufferterületén, mely, mint a neve is mutatja, mesterséges beavatkozások esetén arra szolgál, hogy a káros környezeti hatásokat elnyelje, mielőtt azok a konkrét természetvédelmi területhez érnének.

A telepítési hely egyébként így is a sérülékeny földtani környezetű Szatmárcseke-Tiszakóród Távlati Vízbázis hidrogeológiai védőövezete B zónáján belül helyezkedik el, ám a bányához készült hatástanulmány keretében egyedi vizsgálati dokumentáció készült, mely megállapította, hogy a tervezett tevékenység az ivóvízbázist nem károsítja majd. Technológiai szennyvíz nem keletkezik, és a hatástanulmámny szerint normál üzemmenet esetén semmilyen hatással nem lesznek a felszín alatti vizek minőségére.

A bányát még idén, de legkésőbb jövőre meg akarják nyitni.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!