7p

Némileg meglepő módon a telefonjairól ismert Xiaomi az év végén mutatta be az első teljesen elektromos autóját, ami egyes elemzők szerint új fejezetet nyithat a versenyben, hiszen egy olyan intergált rendszert kínálhatnak a fogyasztóknak, ahol a közlekedés, a kommunikáció és az okosotthon összekapcsolódhat. Az eddigi tapasztalataik révén pedig nemcsak a nagyobb hagyományokkal rendelkező gyártók, de a Tesla számára is konkurenciát jelenthetnek.

A Xiaomi az elmúlt években nagyon komoly növekedést ért el a mobiltelefon-piacon, 2023 harmadik negyedévében a Samsung (20 százalék) és az Apple (16 százalék) az Oppo-val (14-14 százalék) holtversenyben a harmadik legtöbb készüléket értékesítő vállalat volt. A cég ugyan elsősorban a középkategóriás telefonok szegmensében volt nagyon erős, az utóbbi időben már a csúcsmodelljeikkel is számolni kellett. Vélhetőleg az a tény, hogy technológiai szinten is sokat léptek előre, közrejátszott abban, hogy egy teljesen új területre szeretnének betörni, az elektromos autók piacára.

Nem csak egy autót adnának

A kínai szórakoztatóelektronikai vállalat ennek jegyében az év végén mutatta be az első modelljét, amely a beszámolók szerint felsőkategóriás jármű lesz, ezáltal elsősorban a Tesla- és az elektromos Porsche-modellek számára jelenthet majd konkurenciát. A beszámolók szerint a Xiaomi első körben Kínában kínálja majd az autóit, ám nem lenne meglepő, ha ezt követően igyekeznének a nemzetközi piacra is kilépni. Már csak azért is, mert az elektromosjármű-kínálatot tekintve a kínai jelenleg a leginkább telített piac, így már az induláskor is öldöklő konkurenciaharccal kell szembenézniük. Ezzel persze a vállalat is számol, és komoly erőforrásokat mozgósítanak a siker érdekében. A társaság bejelentése szerint a most bemutatott modell kifejlesztésére több mint 10 milliárd jüant (1,4 milliárd dollár) költött.

Magasra tette a lécet a Xiaomi az SU7 modellel. Fotó: Xiaomi
Magasra tette a lécet a Xiaomi az SU7 modellel. Fotó: Xiaomi

A Xiaomi SU7 néven bemutatott autómodellje "próbagyártás alatt áll, és néhány hónapon belül megjelenik a hazai piacon" - közölte Lei Jun vezérigazgató az X (korábbi nevén: Twitter) közösségimédia-platformon. A cégvezető azt is jelezte, hogy "Az árat még nem véglegesítették". Az autóról közzétett adatok azt sugallják, hogy a felső kategóriába szánják, hiszen a Xiaomi SU7 gyorsulásban és más mérőszámokban is veri a Porsche Taycant és a Tesla Model S-t.

Lei Jun vezérigazgató egy múlt heti prezentációt követően egyébként merész ambíciókat fogalmazott meg. A cég terve ugyanis az, hogy az iparág vezetőjévé váljon, többek között az autonóm vezetés terén, és megjegyezte, hogy az SU7 tervezőcsapata korábban a BMW-nél és a Mercedes-Benznél dolgozott. A fejlesztések a társaság vezetője szerint több mint három évig tartottak. Az értékesítés 2024-ben kezdődik, ami vélhetőleg nem lesz sétagalopp még a Xiaomi számára sem, mivel az utóbbi években az elektromos járművek kínálata nagyon széles lett a kínai piacon, ahol a nyugati cégek mellett több hazai vállalat is megjelent. Ezek közül csupán néhány vetette meg a lábát az európai piacokon, így erőforrásaikat továbbra is Kínára fókuszálják.

Előny lehet a nemzetközi tapasztalat

Ugyanakkor a Xiaomi számára az például komoly előnyt jelent, hogy okostelefonjaik és több háztartási elektronikai készülék révén komoly nemzetközi tapasztalataik vannak, így vélhetőleg sokkal könnyebben tudnak majd a világpiacon megjelenni. De az elemzők azt is a javukra írják, amit a Tesla kapcsán is gyakran emlegetnek, hogy nem olyan autógyártók lesznek, amely belép az elektromos járművek piacára, hanem a Xiaomi egy technológiai cég, és ebből a fókuszból kezeli azt az új szegmenst (elektromos autót), így jóval kevésbé tűnik valami ködös futurista elképzelésnek a cég vezetője által meghirdetett cél, mely szerint "Ember x autó x otthon intelligens ökoszisztémát szeretnének létrehozni".

Ennek szellemében az SU7 integrálódik a Xiaomi okostelefonjaiba és az internetre csatlakoztatott háztartási készülékekbe - jelentette be Lei. Hangsúlyozta a vállalat erőfeszítéseit, hogy biztosítsák az adatok védelmét az eszközök között. Ugyanakkor a jármű kompatibilis lesz az Apple iPhone, iPad, CarPlay és AirPlay rendszerekkel is. Érdekesség, hogy az Apple kapcsán évek óta emlegetik, hogy ők is szeretnének belépni az elektromos autók piacára. Ennek érdekében az amerikai technológiai óriás még 2014-ben indította el a Titán néven futó projektjét, aminek keretében saját autómodellt hoznának létre. Igaz, a fejlesztések kapcsán kézzelfogható eredményeket továbbra sem publikáltak. Az Apple autós terveiről korábban itt írtunk:

Ugyanakkor a Xiaomi terveit segítheti, hogy Kínában a hivatalos szervek úgymond elfogadták az új járművet és az idei év elején fel is kerültek az ország ipari és informatikai minisztériuma által kedden közzétett, adómentesen értékesített elektromos autók listájára. A dokumentum leírása szerint az autók tisztán akkumulátoros meghajtásúak, hatótávolságuk 628 és 800 kilométer között van. A minisztérium a Xiaomi SU7 gyártójaként az állami tulajdonú Baic Group leányvállalatát tüntette fel. Bár az autó még nem kapható, a Xiaomi megkezdte zászlóshajó okostelefonjának és okosórájának értékesítését az SU7 szedán aquakék és olívaolaj-zöld színében.

Óriási verseny van a kínai gyártók között

Persze nemcsak a Xiaomi mutatott be új autót az elmúlt időszakban, hanem több másik kínai vállalat is. Az év végére időzítette az ET9-es modell premierjét a Nio, amelynek kiszállításait 2025 első negyedévében kezdik meg. A Huawei csoporthoz tartozó Aito márka is 2023 utolsó napjaira tette az M9 márkajelű SAV premierjét, igaz, ő már az idei évben első negyedévében elkezdi a megrendelt autók leszállítását. A Geely által támogatott Zeekr egy hete jelentette be a 007-es szedánját, amit idén januártól elérhetnek a vásárlók. De új modellel jelentkezett az Xpeng is, amely 2024. január 1-jén indította útjára az X9-es járművét.

A Xiaomi az autó bemutatóján azt is közölte, hogy idén várhatóan 20 milliárd jüant költ kutatásra és fejlesztésre, ami 25 százalékkal a tavalyi összegnél, és kétszerese a 2020-ban K+F-re fordított kiadásoknak.

Az egyes cégek által bemutatott új modellek is jelzik, hogy a kínai gyártók immár egymással is óriási versenyt vívnak, nem csak a nyugati konkurensekkel. A számukra hazai piacon egyébként a kínai cégek pozíciói folyamatosan javulnak, többek között a versenyképes árnak köszönhetően. Nem véletlen, hogy a tisztán elektromos személygépkocsik szegmensében a darabszámokat nézve a közvélekedéssel szemben a Tesla korántsem számít egyeduralkodónak. Az első európai üzemét Szegeden felépítő BYD a legfrissebb számai szerint 1,6 millió tisztán elektromos autót adott el tavaly, amit 1,4 millió hibrid járművel fejelt meg. Ezzel szemben a Tesla az első 9 hónapban 1,35 millió autót adott el, és az elemzői várakozások szerint éves szinten is 2 millió alatt maradnak.

A kínai elektromosautó-gyártók egyébként mind nagyobb számban jelennek meg az európai, így a magyar piacon is a termékeikkel. Ugyanakkor ezt érzékelve az Európai Bizottság arra törekszik, hogy a távol-keleti cégek dömpingárakat alkalmazva ne tudják kiszorítani a kontinensen tradicionálisan erős gyártókat. Az EU dömpingellenes álláspontja szerint egyes kínai modellek árát állami támogatásokat felhasználva mesterségesen tartják alacsonyan, és ennek köszönhető az, hogy jelentősen olcsóbbak az ázsiai autók az EU piacán, mint az itt készülők. Az uniós adatok szerint Németországban átlagosan 29, Franciaországban pedig 32 százalék a kínai márkák árelőnye. A tervek szerint annak érdekében, hogy a verseny tisztességes maradjon, az Európai Unió vámmal fogja sújtani a kínai importból behozott elektromos autókat is. A magyar gazdaság szempontjából ez akár előnyös is lehet, hiszen várhatóan a közösségen belül gyártott, így a majdan Szegeden készülő BYD-modellek viszont elkerülhetik majd ezt a terhet.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!