2019. január 26. 12:05
mfor.hu

Az alkalmazások maradnak ugyan külön, mint eddig, de a technikai hátterüket egységesítik, és majd át lehet üzenni az egyikből a másikba. Ez rengeteg adatvédelmi kérdést vet fel. Több WhatsApp-dolgozó már fel is mondott miatta.

Több, a projekten dolgozó forrás is arról beszélt a New York Timesnak, hogy Mark Zuckerberg a WhatsApp, az Instagram és a Facebook Messenger egybegyúrására készül. Elmondásuk szerint nem arról van szó, hogy a bejáratott üzenetküldő alkalmazásokat kivezetik a piacról, és csinálnak helyettük egyetlen, giga-csetprogramot, hanem azt, hogy egységesítik a programok technikai infrastruktúráját. A gyakorlatban ez azt jelentheti, hogy a felhasználók átüzengethetnek majd egyik appból a másikba. A projekt még a korai szakaszában jár, Zuckerbergék az év végére vagy a jövő év elejére terveznek elkészülni vele.

A Facebook Messenger, az Instagram és a WhatsApp a három legnagyobb üzenetküldő alkalmazás a piacon, összesen 2,6 milliárd felhasználóval bírnak. Az egységesítésük megerősíti a Facebook kontrollját a userek fölött, és felvet egy sor kérdést az adatbiztonsággal, a privát szféra védelmével és a trösztellenességgel kapcsolatban.

Az adatvédelem felől egy jó pont, hogy Zuckerberg elrendelte azt is, hogy mindhárom üzenetküldőnél vezessék be a végpontok közötti titkosítást, mely biztosítja, hogy csak az üzenet feladója és címzettje nézheti meg a küldeményt. A három nagy csetprogram átjárhatóvá tételétől a Facebook azt is reméli, hogy elszipkázzák a felhasználókat a rivális Google és Apple üzenetküldőitől. A várhatóan felpörgő házon belüli csetaktivitás pedig alkalmat ad a vállalatnak a még intenzívebb reklámozásra, de a források szerint új bevételnövelő megoldásokat is bevezethetnek.

Zuckerberg álláspontja homlokegyenest megváltozott az üzenetküldők önállóságával kapcsolatban. Amikor cége felvásárolta az Instagramot és a WhatsAppot, a Facebook-vezér ígéretet tett arra, hogy hagyja őket szabadon dolgozni. Azonban azóta a WhatsApp és az Instagram is óriási növekedést produkált, és a források szerint ez változtatta meg Zuckerberg álláspontját az autonómiájukat illetően. Most már azt gondolja, hogy a nagy hármas szorosabbra fűzése a Facebook teljes appcsaládjának jót tesz majd hosszútávon, ezért meg kell lépni.

Az integráció ötletét Zuckerberg 2018 vége felé kezdte el lebegtetni a dolgozók körében. Ez feszültséget szított a cégben, és ez késztette arra tavaly ősszel az Instagram alapítóit, hogy otthagyják a vállalatot. A Times forrásai szerint egy decemberi meetingen WhatsApp-dolgozók tucatjai tiltakoztak Zuckerbergnél az átjárhatóvá tétel ellen.

Az ellenkezés fő oka a két cég teljesen eltérő adatkezelési elveiből fakad. A WhatsAppra való regisztráláshoz csak egy telefonszámra van szükség, míg a Facebookon a valós identitásunkat kell megadni. Sokatmondó az is, hogy egyelőre csak a WhatsAppban működik a végpontok közti titkosítás, valamint ők a három nagy közül az egyetlen, mely nem őrzi meg az üzeneteket, és a lehető legminimálisabb mértékben tárolja csak a felhasználói adatokat.

Amikor a Facebook 2014-ben felvásárolta a céget, a vezetője azt nyilatkozta: ha ez azt jelentené, hogy meg kell változtatniuk az értékrendjüket, akkor nem lépték volna meg. A Times forrásai szerint ezt az üzenetküldő továbbra is komolyan veszi, ezért alakult ki összetűzés Zuckerberggel a decemberi meetingen. Azóta a források szerint több WhatsApp-dolgozó felmondott, és még többen tervezik a lelépést.

3 millió forintból mindent elérhetsz

A céljaidhoz elég lenne 3 millió forint? A legjobb személyi kölcsönökkel felújíthatod a lakásod, lecserélheted az autód, de saját vállalkozásodat is beindíthatod. Használd személyi kölcsön kalkulátorunkat és legyen tiéd a legkedvezőbb hitel a törlesztőrészlet nagysága alapján: a CIB Bank Előrelépő személyi kölcsönének 60 654 forint a havi törlesztőrészlete, a THM pedig 8,17 százalék, de szintén kedvező a Raiffeisen Bank ajánlata: a törlesztőrészlet 60 757 forint, a THM pedig 8,92 százalék. A Cetelem Saját Ritmus kölcsönt 61 767 forintos törlesztőrészlettel és 9,47 százalékos THM-mel érhetjük el. A Budapest Bank Prémium kölcsöne havi 64 152 forintos törlesztőrészlettel és 10,50 százalékos THM-mel lehet a miénk. További ajánlatok, esetleg nagyobb hitelösszeg érdekel? Használd ezt a hitelkalkulátort!