A 24.hu információi szerint érdekes dolgok történtek az év elején bejelentett béremeléssel kapcsolatban az Aldinál.
A béremelés területenként változó volt:
- az áruházi dolgozók kezdő bére havi bruttó 541 900 forintra,
- a logisztikai területen foglalkoztatottaké havi bruttó 600 100 forintra,
- az áruházvezetőké pedig havi bruttó 1 millió forint fölé emelkedett.
A valóságban azonban a lap egyik olvasója szerint egyáltalán nem nőtt minden dolgozó fizetése, ugyanis
„azt tapasztalták
A dolgozóknak ráadásul ugyanannyi munkát kell elvégezniük, mint korábban, csak éppen kevesebb idő alatt. Arra is panaszkodtak, hogy a túlórákat nem fizetik ki, hanem „kényszerszabadságként” adják ki, illetve a dolgozók túlhajtottak és kimerültek – többen fel is mondtak emiatt.
A cég válasza
Az Aldi a lapnak küldött válaszában azt írta, hogy igyekeznek garantálni a dolgozóiknak az átlagon felüli bérezést, a képzést és a rugalmas részmunkaidős lehetőségeket. Hozzátették, hogy az áruházi munkavállalók több mint 85 százaléka részmunkaidős.
Mint írták, a béremelés módszertana 2008 óta változatlan – a béremelés és a magasabb bérkategóriába sorolás automatikus a cégnél. Minden dolgozó esetében a vállalatnál eltöltött szolgálati idő határozza meg a bérsávot, így a munkatársak egyéni bértárgyalás nélkül automatikusan kerülnek magasabb bérkategóriába, ahogy nő a cégnél töltött munkaéveik száma.
Kiemelték, hogy az átláthatóság érdekében, illetve a piaci szokásoknak megfelelően a cég a napi 8 órás béreket teszi közzé.
Az olvasó által említett esetet szerintük a szezonálisan alacsonyabb forgalom indokolja, éppen ezért
Azt is határozottan cáfolta a cég, hogy
A lap megkérdezte a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetét is az ügyről, ahova szintén érkezett jelzés az óraszámcsökkentésről. A szakszervezet tájékoztatta az érdeklődő dolgozókat, hogy ilyen változtatás csak új munkaszerződés megkötése esetén lehetséges, a munkaszerződést pedig csak úgy lehet módosítani, ha mindkét fél aláírja a módosítást.


