856 milliárd forint: ennyit adományozott el Warren Buffett


Nagyjából 3,17 milliárd dollárt (856 milliárd forint) adományozott jótékony célra Warren Buffett amerikai befektető, akinek eltökélt célja, hogy vagyona döntő részét karitatív célokra ajánlja fel.

A 86 éves üzletember Berkshire Hathaway befektetési holdingja értékpapírjaiból - 18,63 millió úgynevezett b-kategóriás részvényt - adományozott hétfőn öt közhasznú alapítványnak, amelyeket immár tizenkét éve támogat.

A mostani - egyben az eddigi legnagyobb - felajánlást is beleszámítva, Buffett körülbelül 27,54 milliárd dollárral támogatta a szervezetek munkáját 2006 óta. Az említett összegből nagyjából 21,9 milliárd dollár az oktatás és az egészségügy fejlesztésével, valamint a szegénység visszaszorításával foglalkozó Bill és Melinda Gates Alapítványhoz került, amely idén is a legnagyobb - hozzávetőlegesen 2,42 milliárd dollár értékű - részvénycsomagot kapta.

Az adomány további része az üzletember három felnőtt gyerekének - Howard, Susan és Peter - alapítványaihoz, valamint a néhai első felesége, Susan Thompson Buffett nevét viselő saját alapítványához került.

Warren BuffetWarren Buffet

Buffett minden évben eladományozza vagyona egy jelentős részét. A Forbes magazin szerint az amerikai befektető a hétfői felajánlást követően is a negyedik helyen szerepel a világ leggazdagabb embereinek listáján, Bill Gates, a Microsoft társalapítója (89,4 milliárd dollár), Jeff Bezos, az Amazon.com Inc alapítója (84,8 milliárd dollár) és a spanyol Amancio Ortega, az Inditex textilipari vállalat és a Zara divatárumárka alapítója (81,8 milliárd dollár) után. Buffett idei felajánlásának bejelentése előtt a magazin 76,3 milliárd dollárra becsülte az üzletember nettó vagyonát.

A jótékonysági szervezetek rendszerint eladják a kapott részvényeket, hogy abból finanszírozzák tevékenységüket. Az üzletember ezen kívül más karitatív szervezetek munkáját is támogatja kisebb adományokkal. Buffett és Gates is tagjai a The Giving Pledge elnevezésű jótékonysági kezdeményezésnek, amelynek résztvevői vállalják, hogy vagyonuk döntő részét karitatív célokra ajánlják fel.

MTI


Olvasta már?



hirdetés
A kormány döntött a demográfiai programról, itt vannak a részletek!A kormány döntött a demográfiai programról, itt vannak a részletek!

Egy új kutató intézetet is felállítanak 162,5 millió forintból.

.
hirdetés
elrejt
 
.