Annyira nincs munkaerő, hogy másfélszeres fizetéssel csábítják a Balatonra a vendéglátósokat


Szolgálati szállás és gyakornoki program is igyekszik nekik vonzóbbá tenni a magyar tengert.

Szolgálati szállással és gyakornoki programmal küzdenek a munkaerőért a Balaton-parti vendéglátósok, van, ahol a garantált bérminimum másfélszeresét kínálják a dolgozóknak, írja a Világgazdaság.

Minderről a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSZÉSZ) elnöke beszélt a lapnak. Könnyid László szerint reális cél a 8-10 százalékos forgalomnövekedés, ha meleg, száraz idő lesz nyáron.

Könnyid azt sem hallgatta el, mennyire nehéz munkaerőt találni. Legritkábban szakácsokat és felszolgálókat tudnak fogni, de a konyhai kisegítő mosogatókból és takarítókból sincs túlkínálat a munkaerőpiacon.

Az MSZÉSZ első embere üdvözli a béremelést, de a magyar tengernél nem a 25 százalékkal bruttó 161 ezer forintra emelt garantált bérminimum az irányadó. Mint mondta, ennél 20–50 százalékkal is többet lehet keresni a balatoni éttermekben és szállodákban.

A vendéglátóipari egységek a béremelés mellett személyzeti szállással igyekeznek motiválni az új dolgozókat, így tudják magukhoz csábítani az ország északi vagy keleti részéről érkezőket is. Sokat várnak a gyakornoki programoktól is, szeretnék, ha a képzésükkel frissen végzettek elsőre nem Németországba vagy Ausztriába mennének, hanem a Balatonnál szereznének szakmai tapasztalatot.

A Balatoni Fejlesztési Tanács elnöke, Bóka István arra hívta fel a figyelmet a lapban, hogy a szezonális balatoni állások legfeljebb féléves határozott idejű szerződést jelentenek, amivel a dolgozók nem tudnak előre tervezni. Szerinte előremutató lenne a tizenkét hónapos munkahelyek elterjedése, amire az egész évben nyitva tartó, és programokat kínáló, konferenciateremmel és wellnessrészleggel is rendelkező szállodák mellett leginkább a kiállítóhelyek illetve turisztikai attrakciók nyújthatnak lehetőséget.

mfor.hu

Olvasta már?



hirdetés
Nyakunkon a jövő

Kulcskérdés a digitális érettség

A digitális érettség egyre több vállalkozás esetében létkérdés. A Microsoft ennek mérésére dolgozott ki egy mutatót.

.
hirdetés
elrejt
 
.