K&H: Tízmilliós hitel 20 évre havi 57 ezerért


Szeptember elsejétől érhetőek el a K&H minősített fogyasztóbarát lakáshitelei. Az új lakáshitel-konstrukciók 3 vagy 5 évre rögzített kamatozásúak lesznek, azaz ennyi ideig garantáltan állandó a havi törlesztőrészlet. Egy új, 10 millió forintos 20 éves futamidejű fogyasztóbarát hitel havi törlesztője akár 57 126 forint is lehet.

Bővíti lakáshitel-kínálatát a K&H. Bár a bank eddig is kínált több évig fix kamatozású, azaz több évig rögzített törlesztő részletű lakáshiteleket, szeptember elsejétől már a fiókhálózatban is igényelhetőek a K&H Minősített fogyasztóbarát lakáshitelei. Az új lakáshitel konstrukciók 3 vagy 5 évre rögzített kamatozásúak lesznek, azaz ennyi ideig garantáltan állandó a havi törlesztőrészletet biztosítanak az ügyfeleknek. 

Mennyi az annyi?
A fogyasztóbarát lakáshitelekre vonatkozó szabályok többek között a kamatfelárat is maximálják. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy egy most igényelt minősített fogyasztóbarát lakáshitel kamata nem lehet magasabb, mint 4,17 százalék a 3 éves kamatperiódus esetében. 5 évesnél pedig 5,13 százalék a maximum. „A K&H eddig is az egyik legversenyképesebb kamatlábat és thm-et alkalmazta a lakáshiteleinél” - mondta Martin Jarolím, a K&H Bank lakossági üzletágért felelős vezérigazgató-helyettese.

A K&H fogyasztóbarát lakáshitelei közül egy 20 éves futamidejű, 10 millió forintos, 3 évig rögzített kamatozású konstrukciónál a havi törlesztés akár 57 126 forint is lehet. A több évre rögzített kamatperiódusú lakáshitelek nagy előnye, hogy ez az összeg a rögzítés miatt évekig nem változik, akkor sem, ha a gazdasági helyzet megváltozása miatt esetlegesen magasabb lenne már a kamatkörnyezet.
 
Lakáshitel kalkulátor

Számítsa ki, hogy a jelenlegi kamatok és költségek mellett hozzávetőlegesen mekkora törlesztőrészlettel kell számolnia, ha lakást szeretne vásárolni! A kalkulátor figyelembe veszi az MNB adósságfék szabályait, valamint a banki gyakorlatot is.

 

A K&H lakáscélú hitelei már eddig is teljesítették a fogyasztóbarát hitelekkel szemben támasztott követelmények közül az ügyfelek számára a legfontosabbakat: az idén folyósított K&H-s lakáshitelek 97 százalékánál alacsonyabb volt a kamat, mint amit a fogyasztóbarát lakáshitelekre vonatkozó feltételek előírnak. Ráadásul a lakáshitel-igénylések 90 százalékában a hitelbírálati idő is kevesebb volt, mint a minősítéshez meghatározott 15 munkanap” - mondta Martin Jarolím. Jelentős részüknél egy héten belül, 5 nap alatt megtörtént a szükséges hitelbírálat, de az átlag is 10 napnál kevesebb volt. 

Hosszú távon kiszámítható
 A K&H az idén jelentős élénkülést tapasztalt a lakossági hitelezésben: 2017 első 5 hónapjában a jelzáloghitel-igénylők száma 25 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest. A felvett jelzáloghitelek 98 százaléka lakáscélú hitel, a folyósított lakáshiteleknél az idei első öt hónapban 35 százalékos növekedést tapasztalt a bank. Az átlagos hitelösszeg csaknem 9 millió forint volt. 

A K&H előrejelzése szerint a teljes magyarországi jelzáloghitel-piac nagysága az idén 600 milliárd forintra rúghat. A jelentős növekedés ellenére a K&H nem tart attól, hogy a háztartások túlzottan eladósodnának, mert megfelelő fékek vannak a rendszerben. Ilyen például a jövedelemarányos törlesztőrészlet mutató (jtm), amely nem engedi, hogy a hiteligénylők erőn felül eladósodjanak. A fogyasztóbarát minősítési rendszer pedig szintén a kiegyensúlyozott lakáshitel-piaci növekedést segítheti a jövőben.
 
mfor.hu 


Olvasta már?



hirdetés
Kizárt, hogy teljesüljön Orbán víziójaKizárt, hogy teljesüljön Orbán víziója

A Fidesz velencei frakcióülésén a kormányfő nagyívű perspektívát vázolt fel.

.
hirdetés
elrejt
 
.