A Hungarikum Program felülvizsgálata jelenleg is zajlik, ennek során áttekintjük az elmúlt időszak gyakorlatát és a cím odaítélésének szempontjait is – írta a Telex érdeklődésére az Agrár- és Élelmiszergazdaságért Felelős Minisztérium.
Azt írták, hogy az a céljuk, hogy a jövőben a hungarikum cím odaítélése politikai szempontoktól mentes, szakmailag megalapozott döntéseken alapuljon. Fontosnak tartják, hogy a hungarikum megnevezés valóban rangot és elismerést jelentsen, és olyan kiemelkedő értékeket emeljen ki, amelyek méltán lehetnek nemzeti identitásunk részei.
Ezzel szemben nem tartjuk helyesnek, hogy egymástól értékükben, jelentőségükben vagy kulturális súlyukban alapvetően különböző dolgokat pusztán a hungarikum cím alapján azonos rangon kezeljenek, mivel azt szeretnék, hogy a hungarikum olyan elismerés legyen, amely mögött valódi szakmai teljesítmény, és széles körben elismert nemzeti érték álljon.
„Ennek érdekében a korábbi döntéseket és a rendszer működését is áttekintjük, mert úgy látjuk, hogy a Hungarikum Program a jelenlegi formájában nem maradhat fenn”
– írták válaszukban. A Herman Ottó Intézet által nyertesnek minősített pályázók értesítést kaptak arról, hogy a költségvetés áttekintésével párhuzamosan a Hung-2026 pályázatok támogatásának folyósítása további értesítésig szünetel. A pályázók figyelmét felhívták, hogy csak saját felelősségre valósítsák meg a programban vállaltakat. A folyamat lezárását és a végleges döntést követően tájékoztatást ígértek.
A hungarikumok száma idén átlépte a százat, miután a tepertős pogácsa és a vecsési savanyúság is bekerült a gyűjteménybe.

