2p

Újabb ország lépett a beáramló ukrán termékek miatt.

Ahogy arról korábbi cikkünkben is írtunk, a lengyel és magyar importtilalom nemzetközi lavinát indított el, amelynek itt van az újabb fordulata:

Szlovákia ideiglenesen leállítja az Ukrajnából származó gabona és néhány más termék behozatalát - közölte a szlovák kormányhivatal sajtóosztálya az MTI pozsonyi irodájával. A közlemény szerint a témával összefüggésben a nap folyamán tárcaközi munkacsoport ülésére kerül sor.

Szlovákia nemet mond. Fotó: Pixabay
Szlovákia nemet mond. Fotó: Pixabay

Samuel Vlcan, a szlovák földművelésügyi és vidékfejlesztési tárca vezetője pénteki sajtótájékoztatóján jelentette be Pozsonynak az ukrán gabonával kapcsolatos első korlátozó döntését, amely szerint egészségkárosító növényvédőszer-tartalma miatt betiltották az ukrán gabona és liszt feldolgozását és felhasználását az országban.

A TASR közszolgálati hírügynökség jelentése szerint a szlovák agrártárca az ukrán gabona behozatalával kapcsolatban arra mutatott rá, hogy az veszélyezteti, sőt ellehetetlenítheti a szlovákiai termelők helyzetét. Ezzel összefüggésben jelezték: a szaktárca már minden - a behozatal szabályozását célzó - törvényadta lehetőségét kihasználta, s további lépések megtételéhez kormányszintű döntésre van szükség.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!