7p

Mészáros Lőrinc és Csányi Sándor a mezőgazdaságban is uralják a piacot. Kiugró inflációs környezetben mindketten nagyot kaszáltak 2022-ben, de az OTP-vezér ebben az ágazatban még messze előzi a felcsúti milliárdost.

Mészáros Lőrinc cégei nem csak a legnagyobb építőipari és bankszektori szereplők, de a felcsúti milliárdos vállalkozó egyben Magyarország egyik legnagyobb földesura is. Nem lehet pontosan kimutatni, hogy hány hektár köthető hozzá, de a sajtóban eddig megjelent becslések mintegy 45-50 ezer hektárról szólnak, ennek jelentős része pedig szántóföld.

A felcsúti földesúr agrárérdekeltségeit többnyire a Talentis Agro Zrt. fogja össze, ide tartozik 27 magyarországi cég és két romániai. A Forbes korábbi számításai szerint a cégcsoport 2020-ban a koronavírus-járvány okozta gazdasági válság ellenére több mint 25,6 milliárdos árbevétellel zárt, 2021-ben elérte a 30 milliárd forintos forgalmat. Számításaink szerint pedig tavaly már a 40 milliárd forintos határt is maga mögött hagyta Mészáros Lőrinc agrárcégeinek árbevétele. Ugyanakkor ez messze elmarad Csányi Sándor OTP-vezér Bonafarm-csoportjának forgalma mögött, mivel például a Talentisben a mezőgazdasági társaságok főleg alapanyag előállítására szakosodtak.

A felcsúti sikerembernek viszonylag könnyű dolga volt, agrárbirodalma legfontosabb részei Simicska-hagyatékok. A Fidesz volt pénztárnokának mezőgazdasági cégeit 2019 nyarán olvasztotta be sajátjaiba Mészáros Lőrinc. Ez lényegében a teljes Mezort-agrárcsoportot jelenti. Ezek privatizált egykori állami gazdaságok, mint például a három nagy nyugat-dunántúli agrárcég: a Lajta-Hanság Zrt., a Sárvári Mezőgazdasági Zrt. és a Szombathelyi Tangazdaság Zrt.

Közülük a Lajta-Hanság Zrt. a legnagyobb és remek évet zártak.

Az értékesítés nettó árbevétele a 2022. üzleti évben 2,6 milliárd forinttal haladta meg a tavalyi év árbevételét

- olvasható a beszámolójában. A forgalom így összesen 7,8 milliárd forint lett, ebből 4,5 milliárd forint az állattenyésztési bevétel. A 2021-es 836 millió forintos profitot pedig sikerült 3 milliárd forintra feltornázni.

De a sárvári és a szombathelyi társaság is növekedett: ketten együtt 8,7 milliárd forintos forgalmat és 2,4 milliárd forintos nyereséget raktak össze szarvasmarha-tenyésztésből, tejtermelésből, takarmány és árunövények termesztéséből.

Az Átlátszó korábbi cikke szerint a Hidasháti Állami Gazdaságot furcsa körülmények között privatizálták Fidesz-közeli üzletemberek és szereztek 50 éves földbérletet. Nagy a forgalma, a profitja kevésbé a Talentis-birodalomhoz tartozó cégnek: a 6,2 milliárd forint bevétel csak 465 millió forint nyereséget hozott.

Mészáros Lőrinc eteti az országot. Fotó: Depositphotos
Mészáros Lőrinc eteti az országot. Fotó: Depositphotos

Sok tojást is eladott Mészáros Lőrinc, hiszen a hozzá köthető Opushoz tartozik a Békés vármegyei Csabatáj Zrt., amely a dél-alföldi régió egyik legnagyobb tojástermelője. Tavaly megismételték a 2021-es 2,1 milliárd forintos forgalmat, de azonos bevételből a 145,5 millió forintos nyereség most 230 millió forintra hízott. Szintén tojás a fő profilja a székesfehérvári Aranykorona Zrt.-nek: itt a 3,9 milliárdos forgalom mintegy 280 millió forintos nyereséget ért.

Uniós jogszabályoknak megfelelően ketreces tartásban megtermelt tojásokat széles körben értékesítjük

- vall magáról az Aranykorona.

A szintén felcsúti Búzakalász 66 Kft. tulajdonában lévő Aranka Malom Kft. 2017. novemberében kezdte meg működését: 100 százalékban magyar búzát őrölnek Bicskén: napi őrlési teljesítménye 170 tonna búza. Nem túl nyereséges dolog ez: 2,5 milliárd forintos forgalom csak 25,8 millió forintot hozott Mészáros Lőrinc konyhájára.

Még két céget említünk meg: egészen kiemelkedő mutatókkal rendelkezik a KUTAS '95 Mezőgazdasági Zrt., amelyet tavaly szerzett meg a felcsúti nagyvállalkozó Kutas Management Kft. nevű vagyonkezelő cégén keresztül. Ez az egykori Biharkeresztesi Állami Gazdaság, több ezer hektáron őszi búzát, őszi árpát és napraforgót termesztenek nagy hatékonysággal: az 1,8 milliárd forintos bevétel 1,2 milliárd forintos profitot ért. Az évtizedek óta Farkas Sándor szentesi politikus kezében levő fábiánsebestyéni Kinizsi 2000 Zrt.-t is megvette Mészáros Lőrinc. A cég 1230 hektár bérelt területen gazdálkodik: ez 3,6 milliárd forintos forgalom mellett 237 millió forint profitot termelt.

 

 

Orbán Viktor, Mészáros Lőrinc, Csányi Sándor és Hernádi Zsolt drukkolnak. Fotó: MTI, Illyés Tibor)
Orbán Viktor, Mészáros Lőrinc, Csányi Sándor és Hernádi Zsolt drukkolnak. Fotó: MTI, Illyés Tibor)

 

Csányi Sándor OTP-vezér Bonafarm csoportjának sem lehet oka panaszra. Tavaly decemberi hír volt, hogy Orbán Viktor miniszterelnök kijelölt egy újabb mezőgazdasági mintagazdaságot: a pápai Agroprodukt Mezőgazdasági Termelő és Értékesítő Zrt.-t. A Bonafarm Csányi Sándor agráros cégbirodalmának ékköve. A mintagazdaság lényege, hogy 50 évben állapították meg a bérelt állami föld használati idejét. Így már három mintagazdaság tartozik az OTP-vezér agráros birodalmába, korábban a Bólyi Zrt. és a Dalmand Zrt. is megkapta ezt a státuszt.

Az Agroprodukt cégek közel 8 ezer hektáron – jelentős részben állami tulajdonban álló területen – folytatnak növénytermesztést, és rendelkeznek terménytárolókkal, vetőmag-feldolgozó üzemmel és takarmánykeverővel. Csodálatos évet zártak: az Agroprodukt Zrt. árbevétele 9,6 milliárd forintról 13,9 milliárd forintra növekedett, miközben a profit 1,5 milliárd forint lett.

Hazánk egyik legjelentősebb előkeverék (premix) és takarmánygyártójaként működünk, mely évtizedek óta olyan termékeket állítunk elő, amelyek képesek kiemelkedő termelési eredményekhez segíteni az állattenyésztést

- ez a Bonafarm-Bábolna Takarmány Kft. bemutatkozása.

Szintén ragyogó az eredmény: a 2021-es 56,6 milliárd forintos forgalmat 71,5 milliárd forintra sikerült javítani, amihez 1,8 milliárd forintos profit társult. A már említett Bóly Zrt. a Bonafarm agrárvállalkozása, melynek sikere saját bevallásuk szerint a vidék kedvező adottságainak hasznosításán, a magyar mezőgazdasági hagyományok tiszteletben tartásán, a korszerű gazdálkodáson, a technológiai fejlesztéseken, valamint a munkatársaik szakértő és felelősségteljes munkáján alapszik. A szakértelem meghozta gyümölcsét: a 2021-es 20,6 milliárd forint bevétel 30,3 milliárd forintra korrigált felfelé, ennek pedig 4,6 milliárd forintos profit lett a vége.

A Dalmand Zrt. jogelődje 1949-ben alakult meg a volt Eszterházy és Magyar Királyi Ménesbirtok területén. 2003-tól a Bonafarm Csoport tagja, az ország egyik legnagyobb és legismertebb mezőgazdasági termelője. Jól ment a munka: 18,6 milliárd forint szerepel a bevételi oldalon, a kasszánál pedig 2,5 milliárd forintos nyereség. Csak ez a négy cég 134,4 milliárd forintos forgalmat és 10,4 milliárd forintos profitot rakott össze.

A KSH számai szerint a mezőgazdasági termelői árak 2022-ben 50 százalékkal nőttek, ezen belül a növényi termékek áremelkedése (51 százalék) meghaladta az állatokét, állati termékekét (46 százalék). A ráfordítási árak szintén jelentős, 45 százalékos növekedését elsősorban a folyó termelőfelhasználás összetevőinek 50 százalékos áremelkedése okozta, a beruházások árszínvonala 15 százalékkal nőtt. A drágulás az ellátási zavarokkal, az energiaárak emelkedésével és a kedvezőtlen időjárással hozható összefüggésbe.

Tehát számításaink szerint tavaly már a 40 milliárd forintos határt is maga mögött hagyta Mészáros Lőrinc agrárcégeinek árbevétele, amihez mintegy 7,5 milliárd forint profit társult (ami mintegy 18 százalékos árbevétel arányos nyereség). Csányi Sándor négy érdeketsége pedig 134,4 milliárd forintos forgalmat és 10,4 milliárd forintos profitot tud felmutatni (7 százalékos árbevétel arányos nyereség).

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!