2p

Mentőövet kaphat néhány hentesüzlet és ez az egyik olvasónk szerint nagyon jó dolog. Itt vannak az érvei.

Aranyélet című rovatunkban vasárnap esténként olvasói leveleket adunk közre. Jóról is, rosszról is. Szerkesztőségünk a levelek tartalmával nem feltétlenül ért egyet, azokat jogunkban áll megszerkeszteni, miközben a stílusuktól és a tartalmuktól függően nem vagyunk kötelesek mindegyiket közölni. Várjuk írásaikat az  e-mail-címre!

Nem kell aggódnia a sikeresen pályázó henteseknek.  Fotó: MTI/EPA/Vickie Flores
Nem kell aggódnia a sikeresen pályázó henteseknek. Fotó: MTI/EPA/Vickie Flores

„Tisztelt Aranyélet!

Maguk állandóan azt írják a különféle cikkeikben, hogy így meg úgy nem jó az, amit a kormány tesz. Egyetértek azzal, ha felteszik a kérdéseiket és megpróbálnak elemezni vagy objektív válaszokat adni egy-egy témában.

De ne csak bíráljanak, hanem tessék elismerni, hogy vannak jó dolgok is. Ilyen például az, hogy a falvakban működő hentesek, akik általában egyéni vállalkozók, kapnak állami támogatást a fennmaradásuk érdekében. Nem emlékszem, hogy írtak volna erről, (ha igen, akkor elnézést). Végre a kormány odafigyelt rájuk és arra a sok emberre, akiket kiszolgálnak. Szóval szerintem jól tette a kormány, hogy pénzt adott nekik.

Vannak rokonaim több faluban is, ahol eltűnt a posta, bezárt több kis bolt is – kivéve a kocsmát, mert ugye azok valahogy soha sem tudnak tönkre menni. De a rokonok elmondták, hogy a bezárás határán van a helyi hentes üzlet is, mert úgy megnőtt az energiaköltsége, hogy már nem bírja. Ha végig gondolják, akkor ha a kormány segít nekik, azzal a beszállítóinak is segít, tehát a termelőknek. Szerintem ez is fontos érdek, nem lenne jó, ha tömegesen befuccsolnának ezek.

Ha már kis boltok. Azt is tudom, hogy a kis vegyes boltok is kaptak vagy inkább kaphatnak valami támogatást. Azt hiszem ez is ilyen pályázat útján érhető el. A rokonom mondta, hogy náluk is van egy üzlet, már vagy 15-20 éve működik és eléggé szenved, mióta a közeli nagyobb településen megjelent egy diszkont áruház. Nem azt mondom, hogy be kell zárni azt az áruházat, de így, ahogy most a kormány tesz, meg lehet menteni több kisvállalkozót. Ez is része a valóságnak.

Köszönöm, ha lehozzák a levelemet!

Tisztelettel
Egy objektív olvasójuk”

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!