2p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

A tavalyi évhez képest 186 százalékkal nőtt a pesti tőzsde egyetlen biztosítótársaságának a féléves mérleg szerinti vesztesége. Míg tavaly mínusz 1,3 addig idén már 2,4 milliárd forint volt a bukta nagysága.

Ráadásul, ha a biztosítástechnikai eredményt nézzük, akkor a produkció még inkább elkeserítő, hiszen a tavalyi 1,3 milliárd után idén megduplázódott a veszteség, és 2,9 milliárd felé nőtt. Mindeközben a társaság bevétele - szinte kizárólag a befektetéshez kötött új életbiztosítások értékesítésének és a meglévőkből befolyó megújítási díjaknak köszönhetően - 148 százalékkal, a kárkifizetések összege pedig 169 százalékkal nőtt. Ez utóbbi 3 038 milliárdos tételből 3 milliárdot tett ki a a befektetéshez kötött életbiztosítások részleges- és teljes visszavásárlása.

A társaság első féléves működési költsége 9,1 milliárd volt, ami 35 százalékos növekedést jelent. Ebből 5,9 milliárdot tett ki a szerzési költség, amit a biztosító ügynökeinek fizetett ki, és 3,1 milliárdot az igazgatási költség.

A társaság saját tőkéje 7,3 milliárd forint volt június 30-án, míg tavalyi év végén 9,7. (A csökkenést teljes egészében a mérleg szerinti eredményből adja.)

Az idei értékesítésekkel együtt a CIG Pannónia életbiztosítási szerződésállománya 36 971 darabra (ebből 31 316 db befektetési egységhez kötött életbiztosítás és 5 655 db hagyományos életbiztosítási szerződés) nőtt, záró állománydíja pedig - az idei félév 4,8 milliárdos teljesítménye után - 19,067 milliárd forintra emelkedett (ebből 18,850 milliárd forint a befektetési egységhez kötött életbiztosítások és 217 millió forint a hagyományos életbiztosítások állománydíja). Vagyis az állomány még mindig csak szűken felét teszi ki annak a 40-50 milliárdos folyamatos díjú portfóliónak, ami Kelemen Zsolt, a CIG Pannónia Életbiztosító pénzügyi vezérigazgató-helyettese szerint a nyereség eléréséhez szükséges.

2011 első félévében értékesített szerződésekre vonatkozóan a BROKERNET Csoport termelésének aránya 70%, ebből 63% kapcsolódik a magyarországi-, és 7% a szlovákiai értékesítéshez, a saját hálózat teljesítménye 10 százalékot, míg az egyéb értékesítési csatornák 20 százalékot tettek ki. A CIG Pannónai román fióktelepe által értékesített szerződések éves állománydíja 58 millió forint, míg a szlovákiai állomány 330 millió.

A CIG Pannónia jelenleg a tegnapi záróárán, 745 forinton forog a pesti tőzsdén.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!