2p

Földbe áll a magyar gazdaság? Okozhat földrengést az amerikai elnökválasztás? Mire lesz elég a kormány akcióterve?
Online Klasszis Klub élőben Pogátsa Zoltánnal!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is a közgazdász-szociológustól!

2024. október 31. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A jelek szerint megnyugodott kicsit a piac, szerda reggel az euró és a magyar deviza is javítani tudott, így május legvége óta először kezdődik kettessel a közös valuta árfolyama.

299,33-ig kapaszkodott szerda délelőttre a forint az euróval szemben, ez 0,83 százalékkal volt alacsonyabb a keddi szintnél. A dollárral szemben 239,28-ig erősödött a hazai fizetőeszköz, míg a svájci frank 249,18 forintba került a nap első felében. A régióban a forint és a lengyel zloty szinte fej-fej mellett erősödik, míg a cseh korona kicsit lemaradva 0,4 százalékot javított.

A forint mellett az euró számára is jól indult a nap, hiszen a közös deviza 1,25 fölé kapaszkodott a dollárral szemben. A délelőtti 1,2525 körüli árfolyam majdnem 0,6 százalékkal volt magasabb a tegnapinál.

A jelek szerint megnyugtatólag hatott a piacra a G7-ek tegnapi telefonkonferenciája, melyen tulajdonképpen semmiről nem döntöttek hivatalosan, csak abban állapodtak meg, hogy az eddiginél is körültekintőbben figyelik az európai helyzetet, hogy szükség esetén be tudjanak avatkozni. A piacnak azonban már ennyi is elég volt, az euró erősödése mellett a perifériás országok kötvényhozamai is ezt jelzik: a spanyol tízéves papírok másodpiaci hozama 6,25 százalékra csökkent, míg a hasonló futamidejű olasz állampapírok 5,66 százalékos hozamon forognak.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!