2p

A nap első felében még pluszban álló mutatók a Fed döntését követő kommentár hatására estek vissza, és végül csökkenéssel zártak a New York-i értéktőzsde vezető indexei.

A 30 vezető iparvállalat DJIA indexe 31 ponttal, vagyis 0,24 százalékkal 12978 pontra esett. Az S&P 500-as mutató 4 ponttal, azaz 0,28 százalékkal csökkent és 1375 ponton zárt. A technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója 10 ponttal, vagyis 0,33 százalékkal 2930 pontra mérséklődött.

Jól indult a nap, hiszen még a nyitás előtt tették közzé az ADP indexet, amely szerint a versenyszférában a foglalkoztatottak száma a vártnál jóval nagyobb mértékben tudott júliusban növekedni.  Bizonytalanságot hoztak ugyanakkor a beszerzési indexek, hiszen Egyesült Államok feldolgozóiparára vonatkozó BMI-je nem várt mértékű csökkenést mutat júliusban, míg az ISM feldolgozóipari beszerzési menedzser indexét előzetesen 50 fölé várták, de a lélektani határ alatt maradt júliusban.

A nap első felében így a Dow kismértékű pluszt mutatott, majd a Fed csalódást keltő kommentárját követően fél százalék körüli mínuszba esett. A nap végén még indítottak a vezető mutatók egy hajrát, feljöttek a keddi záró érték közelébe, ám végül mínuszt mutattak az indexek.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!