2p

Gyengüléssel zárta a keddi kereskedést a BUX index, ami elsősorban a Mol több mint 3 százalékos visszaesésének volt köszönhető. A többi blue chip sem lehet büszke mai teljesítményére, és a forintnak is rossz napja volt.

17 408 ponton fejezte be a keddi napot a BUX index, ez 1,38 százalékkal volt alacsonyabb az előző napi értéknél. A forgalom ma sem élénkült meg, alig hatmilliárd forint cserélt gazdát a nap végére.

A vezető részvények az Egis kivételével veszítettek értékükből, a nap kerékkötője ezúttal a Mol lett. Az olajcég papírjaiért 16 535 forintot fizettek a kereskedés végén, ez 3,25 százalékkal maradt el a hétfői árfolyamtól. Az OTP eközben 3525 forintig esett vissza, ami 0,65 százalékos mínuszban felet meg, míg a Magyar Telekom három forintos gyengülést követően 424 forinton zárt.

Felemás napot zártak a gyógyszergyártók, mivel a Richter 38 800 forintig esett, ami 0,51 százalékos mínusznak felelt meg, míg a szektortárs Egis 1,72 százalékos drágulás után 15 950 forintért cserélt gazdát.

Nem volt jó napja a forintnak sem a bankközi devizapiacon, hiszen délutánra 280 fölé esett vissza a magyar deviza az euróval szemben. A 280,39 forintos árfolyam 0,77 százalékkal volt magasabb a tegnapinál. Eközben a dollárral szemben 227,90-nél állt a hazai fizetőeszköz, míg a svájci frank 233,53 forintba került.

A vezető nemzetközi részvénypiacokon felemás volt a hangulat, nem sokkal a zárás előtt a londoni FTSE 0,55 százalékos mínuszban volt, míg a frankfurti DAX 0,19 százalékkal hétfői záróértéke felett állt. Régiónkban a varsói WIG 20 0,61 százalékos mínuszt mutatott délután. A tengerentúlon is oldalazással indult a nap, az első pár óra után a Dow 0,04 százalékos pluszban volt, míg a S&P 0,11 százalékkal állt tegnapi értéke felett.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!