2p

Erősödéssel zárt csütörtökön a vezető távol-keleti részvényindexek többsége, főleg a japán tőzsde volt elemében azt követően, hogy a jen gyengült. A tokiói tőzsde vezető indexe ezek után majdnem két százalékkal ugrott meg főleg az exportcégek teljesítményének köszönhetően.

9092 ponton fejezte be a csütörtöki kereskedést a tokiói tőzsde Nikkei 225 indexe, ez 1,88 százalékkal volt magasabb az előző napi értéknél. A hongkongi Hang Seng index a nap második felére 0,11 százalékkal kapaszkodott feljebb, míg a Shanghai Composite néhány pontos mínuszba csúszott vissza. 0,05 százalékkal tudott erősödni a tegnap szünnapot tartó dél-koreai Kospi index, a tajvani piacon pedig 0,3 százalékos volt a javulás.

A jó teljesítmény oka főleg az volt, hogy a tegnap megjelent jó amerikai ipari adat erősítette a dollárt, így a jen egyhónapos mélypontra esett a "zöldhasúval" szemben. Ez pedig kedvezően hatott az exportra termelő japán cégek árfolyamára. A kínai piacon az okozott némi mozgást, hogy Ven Csiapao miniszterelnök kijelentette: növekszik egy monetáris lazítás tere. Az újabb jegybanki beavatkozás híre azonban nem hatotta meg a befektetőket, akik már inkább a konkrét lépéseket várnák a kínai nemzeti banktól.

A nagy japán exportőrök közül a Honda 2,1 százalékkal erősödött, a Toyota 3,18 százalékkal drágult, míg a Mazda 3,26 százalékkal ugrott szerdai értéke fölé a jen gyengülésének köszönhetően. A Sony hasonló okok miatt majdnem 4 százalékot javított, míg a Canon 2,75 százalékkal zárt tegnapi árfolyama felett, a Sharp pedig 3,55 százalékos pluszban fejezte be a napot.

A hongkongi részvénypiacon a Tencent Holdings 6,52 százalékos szárnyalást mutatott miután 32 százalékos profitemelkedésről számolt be a második negyedévet illetően. A nap másik nagy nyertese a Lenovo volt, mely 5,15 százalékkal tudott meglódulni miután bejelentette, hogy első féléves profitja 30 százalékkal emelkedett a tavalyi év hasonló időszakához képest.

Az energiaszektornak is jó napja volt Ázsia-szerte: a Cnooc olajtársaság például 0,52 százalékkal tudott feljebb kapaszkodni, míg a japán JX Holdings 2,22 százalékkal drágult a nap végére. Az ausztrál piacon 1,46 százalékos pluszban zárt a Woodside Petroleum, míg a Beach Energy 3 százalékkal erősödött.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!