<img height="1" width="1" style="display:none" src="https://www.facebook.com/tr?id=1446330315732208&amp;ev=PageView&amp;noscript=1">
2p

Gyengüléssel zárt szerdán a BUX index, a nap vesztese a Mol lett, mely majdnem 3 százalékkal zárt tegnapi értéke alatt. A piac tehát nem örül annak, hogy az állam tulajdonos lett az olajcégben, a jelek szerint inkább a kockázatokat látják benne. A többi vezető papír is olcsóbb lett, az OTP még viszonylag jól tartotta magát a piacon.

22 779 ponton fejezte be a kereskedést a BUX index, ez 1,22 százalékkal volt alacsonyabb a keddi záróértéknél. A forgalom elmaradt az átlagostól, a nap végére alig 15 milliárd forint cserélt gazdát a befektetők között.

A vezető részvények mindegyike mínuszban zárt, a nap vesztese egyértelműen a Mol lett. Az olajtársaság papírjaiért 22 660 forintot kellett fizetni, ami 2,79 százalékkal volt alacsonyabb a tegnapi árfolyamnál. Eközben az OTP megúszta 0,05 százalékos lecsorgással, így 6047 forinton fejezte be a napot, míg a Magyar Telekom 541 forintos árfolyama 0,92 százalékos gyengülésnek felelt meg.

Veszítettek értékükből a gyógyszergyártók is a piacon: a Richter 35 505 forintos szintje egy százalékos esésnek felelt meg, míg az Egis 1,06 százalékos gyengülés után 19 170 forinton zárta a kereskedést.

Ismét gyengülésbe fordult a forint a bankközi devizapiacon, mivel továbbra sem enyhülnek az eurózónával kapcsolatos aggodalmak. Délután 270,55-nél állt az euró jegyzése, ami 0,38 százalékkal volt magasabb a tegnapinál. A dollárral szemben 192,07-nél állt a hazai fizetőeszköz, míg a svájci frank délután 220,23 forintba került. Az alpesi deviza az euróval szemben is új történelmi csúcsra erősödött a görög adóssággal kapcsolatos bizonytalanság miatt.

A vezető európai részvénypiacok a kedvező amerikai nyitásnak köszönhetően délutánra pluszba kapaszkodtak. A londoni FTSE a nap második felében 0,33 százalékkal állt tegnapi értéke felett, míg a frankfurti DAX 0,43 százalékos pluszt mutatott nem sokkal a zárás előtt. Régiónkban a varsói WIG 20 0,78 százalékkal kapaszkodott keddi értéke fölé. A Wall Streeten optimista hangulatban indult a nap, az első pár óra után a Dow 0,26 százalékkal állt tegnapi zárószintje felett, a S&P pedig 0,3 százalékos emelkedéssel nyitott.

mfor.hu

Jól jönne 1,5 millió forint?

A Bank360.hu és az Mfor kalkulátora alapján az alábbi induló törlesztőkre számíthatsz a THM-plafon végéig, ha 1,5 millió forintra van szükséged 60 hónapra: a Raiffeisen Bank személyi kölcsöne 30 379 forintos törlesztőrészlettel lehet a tiéd. Az Erste Banknál 32 831 forint, a Cetelemnél pedig 33 556 forint a törlesztőrészlet. Más kölcsönt keresel? Ezzel a kalkulátorral összehasonlíthatod a bankok ajánlatait.