2p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

A kezdeti ijedtség után délutánra kicsit megnyugodtak a piacok, de a BUX index nem tudott csütörtöki értéke felett zárni. A vezető papírok persze így is sokat javítottak a délelőtti mélypontokhoz képest a nemzetközi hangulat fokozatos javulásával párhuzamosan.

17 780 ponton fejezte be a hetet a BUX index, ez 1,78 százalékkal volt alacsonyabb a csütörtöki záróértéknél. A forgalom átlagos volt, a zárásig majdnem 20 milliárd forint cserélt gazdát a befektetők között.

A vezető részvények többsége gyengüléssel zárta a napot, de a délelőtti pánikhangulathoz képest így is javítani tudtak. Az OTP 3860 forintos végső árfolyama 3,02 százalékkal maradt el a tegnapitól, míg a Mol 1,17 százalékos esés után 16 505 forinton zárt. A Magyar Telekom eközben 508 forintba került, ami 0,4 százalékos felkapaszkodásnak felelt meg.

A gyógyszergyártók is mínuszban zárták a napot, a Richter 35 000 forintos árfolyama 2,23 százalékkal volt alacsonyabb a tegnapinál, míg a szektortárs Egis 5,1 százalékos gyengülés után 14 900 forintba került.

A bankközi devizapiacon a forint egyelőre nem igazán tud szabadulni a 240 feletti árfolyamtól a frankkal szemben, a pesszimista hangulat erre is rányomta a bélyegét. Az euró jegyzése délután 272,70-nél volt, ami egy kicsivel alacsonyabb volt a tegnapinál, míg a dollárral szemben 189,65-ig kapaszkodott vissza a hazai fizetőeszköz. A már említett svájci frank a nap második felében 241,09 forintot ért, ami majdnem fél százalékkal haladta meg a tegnapi árát.

A vezető nemzetközi részvénypiacokon is javult a hangulat délutánra: a londoni FTSE nem sokkal a zárás előtt 0,52 százalékos mínuszban volt, a frankfurti DAX pedig 1,53 százalékkal állt tegnapi értéke alatt. Régiónkban a varsói WIG 20 viszont már 0,64 százalékos erősödést mutatott. A Wall Streeten jól indult a nap, de az első pár óra után a Dow már 0,34 százalékos gyengülésben volt, míg a S&P 0,24 százalékos lecsorgást mutatott.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!